Nagyhalas Vágpeca

Categoria: 

Bolyki Tomival, meg Bajzát Zolival jártam már ezen a pisztrángos, Vág-revíren, de mert az első napijegy váltásnál azt mondta a vízkezelő, hogy a felső revírhatár a közúti híd, ezért mindig kimaradt a fölötte lévő pár száz méteres, egyenes szakasz a tározóig. Fogogattunk lentebb is, ezért nem is nagyon feszgettük a témát. Stefán Zsolt viszont pont azon a részen pecált egy hihetetlenül halasat a nyáron.
Ez utóbbit Zoli kezdte újságolni, amikor az aktuális tárkányi hírekről érdeklődtem nála. Nem voltam túl jó passzban, hegyi vizes lehetőség híján mentem volna hozzájuk is, így hallani sem akartam a dologról. De, azért csak beleültette a bogarat a fülembe...
Néhány nappal később - talán nem is véletlenül - Stafa hívott föl. Megerősítette, hogy tényleg sok és nagy halakat fogott ott néhány hete, másodmagával, és váltig állította, hogy benne van a revírben a kérdéses csatorna. Fölajánlotta, hogy járjunk utána: ha van kedvem, tartsak vele a következő, négy napos túrájára! Nem nagyon tiltakoztam...
Nos, neki lett igaza.

SZEPTEMBER 12.
Sűrű, apró esőcseppek kopácsolják az egyre sárgásabb árnyalatú folyó felszínét. Hideg van, de a borongós, őszi idő ellenére, nincs még vége a szezonnak. A töltés oldala még élénkzöld, a fák még tartják a színesedő lombjukat, a távoli hegyek sem húzták még föl fehér hósapkájukat - szürkén uralják a panorámát. Egyszerűen csak kifogtunk egy ilyen napot...

 

Az út, a szállásfoglalás, és a papírmunka már rég letudva.
Végre horgászunk! Nimfáinkat újra és újra megjáratjuk a mélyben, az algával borított kövek között. Valahol ott kell lapulniuk! Egyelőre csak a horgok hegyére ragadt szmötyiket csipkedjük - egyre türelmetlenebbül.
Ha sütne a nap, ha tisztább lenne a víz, talán könnyebben menne a dolog. Talán szárazozva is adná. Most ez van. Fenekezés - legyes cuccal. Egyhangú, monoton, már-már unalmas. Egyesek szerint a nimfázás nem is műlegyezés. Szerintem, aki ezt állítja, nem tud nimfázni... Mi tudjuk, legalábbis hogy miért jöttünk. De ez a peca még így sem a sok kapásról fog szólni. (Igazából nem is az kell, hogy növendék halakat szurkáljunk össze a legyeinkkel!) Feszült figyelem, kontrollált prezentáció. Reménykedés, hogy jól-, jó helyen jár a jó csali...

Telnek az órák, szakad az eső. Sárgul a víz. Ez nem jó.
Nimfáinkat cserélgetjük. Egyre irizálóbb rajtuk a hotspot. Néha villanás látszik a partszéli sekélyben. Nem aprók! Arrafelé is pásztázunk.
Stef' már fogott hármat. Nagyokat. Távolabb volt, de elhiszem neki. Én viszont csak totyorgok. Nem találom a helyem. A víz mély, nehezen gázolható. Zömében a partról, vagy csak óvatosan a vízszélbe belépve próbálkozok. Nem játék ez! A helyismeretem itt nulla, az átláthatóság alig harmic centi. Nem esne jól egy őszi fürdő, az erős sodrásban...
Sokadik elakadás a kövek között. Ez viszont valahogy más. Lüktet. Él. Suhan a bot, görbén marad. Kettőt bólint, majd emelkedni kezd. A zsinór is. Magasra ugrik a hal. Szilaj, kampós csőrű szivárványos. A levegőben is rázza magát. Amikor vizet ér, letör a fenékig. Lassan megindul a sodrás ellenében. Halad néhány métert. Bizonytalankodik. Hirtelen magára talál. Visszafordul, és a folyó erejét is használva, pillanatok alatt tépi le az orsóról a zsinórt. Botladozva igyekszem utána. Hosszú percekig eltart a tombolása. Aztán elfárad, de még nincs vége! Széles, nagy teste beleáll a folyásba. Addig kell lavírozni, amíg a víz ki nem fordítja az áramlás szélébe.
A merítőben nyugodtan viselkedik, de a horog után matató érfogótól megvadul. A tortúra után csak rövid időre van szüksége, hogy nagyot fröccsenve elillanjon.

 

Nehéz peca ez! Stefánál kifejezetten több akció van. Először legyelünk együtt folyóvízen, frusztrál a sikere (vagy inkább az saját bénaságom...). Meg is kérdem a titkot. Kiderül, hogy ő a Körösök paducain, folyamatosan csiszolja a technikáját, onnan a nimfás rutin. Miután közli ezt, már nem is csodálkozok annyira, mert a vésettajkúak megfogása sem egyszerű legyezés ám! Megértem végre, hogy nem nekem megy rosszul, hanem neki megy jobban. A nap végéig javítok valamellyest a statisztikámon, de az arányok megmaradnak. Hiába, nekem még bőven van mit tanulnom...
Este a szállodában, gyors vacsora után kötünk néhány “tuti legyet” (...nincs is olyan!), majd hamar elpilledünk.

SZEPTEMBER 13.
A reggel csípős, az ég tiszta. A levegő haraphatóan friss, mégis belerondítok a cigimmel. Mi fél órával hamarabb, a horgászboltos bő fél óra késéssel érkezik a kiírt nyitáshoz képest. Inkább megvesszük két napra előre a zsugát, semhogy ennyit kelljen várni holnap is...
Újra a vízparton. A parkoló mellett bárányok legelnek. Nem hallgatnak: méltatlankodó fogadóbizottság.

Cefet szutykos lett a folyó! Esélyeinket latolgatva elkezdjük a tegnapi pecát másolni. Kevés kapás, kevés helyen. Ahol van - egy-egy nagyobb kő mögött, egyik-másik hosszabb medertörésen, egy patakbefolyónál - onnan nagy hal jön ki. Mégis, délutánra kezdünk kicsit belefásulni a hosszú szünetekbe. Még szerencse, hogy holnapra - fő a változatosság! -, a lentebbi revírre váltottuk meg az engedélyt, pérezésre készülve ...

Késő délutánra tisztulni kezd végre a víz! A nimfás izomhalak mellett néhány sebes kérezkedik a felkínált szárazlégyeinkre. Csak a szivárványos nagytesókhoz képest “aprók”, a maguk 30-40 centis méretével...

Este izgatott telefonhívást fogadok otthonról:
- “Nincs vihar? Nem fúj a szél? Vörös riasztás van kiadva a térségre!”
Kinézek, nehezemre esik elhinni...

SZEPTEMBER 14.
Ragyogó napsütésben, már kora reggel térdig állunk a péresben. Én mozgok "otthonosabban" - horgásztam már itt. A víz csak enyhén tört színű - a legjobb! Stefának mégsem tetszik a placc:
- “Jellegtelen...”
Jah, kérem szépen, az itteni péres pálya már csak ilyen. Sekély, egyenletes folyásban, néhol labdányi kövek. Szedés most nincs, itt is nimfázni kell. Jóval finomabb a cucc a pisztrángosnál.

Vékonyabb a tippet, kisebbek a nimfák, rövidebb-, csehes a zászló. Nekem - "pérb.zinak" - ismerősebb ez a téma. Az első kapást még bealszom, de pár perc múlva kétarasznyi hal alá siklik a hálóm. Stefa is megcsípi az elsőt, de aztán tovább áll. Hiába skandálom neki, hogy pérből ezek bizony jó halak, őt már teljesen "elrontották" a nagypisztrángok... Én kitartóan vallatom az előttem húzódó árokszerű mélyedést. A pályám végén lévő kő előtt föllibbentet csalimat kétszer, háromszor is leütik a darabos pérek.

Egyszerre csak, erős széllökés kócolja öszze a felszínt. Aztán az elsőt újabbbak követik, majd folyamatossá válnak. A nehezebb nimfát nagyobbra cserélem, de hiába, már ez sem segít. Még a nálam lévő legnyagyobb, 3,5 mm-s tungsztenfejű, aláolmozott testűt is kifordítja a vízből az erős légmozgás. Ennek annyi! Most már én is ingerülten, megyek Stefa után, hogy eldöntsük a napunk további sorsát.
Autókázunk - 20 eurós napijeggyel... A revir felső végét keressük. A bukó alatti betonteknőben sanszos a nagypinyó is. Eltévedünk. Útközben “Presso” és “Free wifi” felirat, egy helyen.
Az intézmény belülről átkos-korabeli csehó. Füstös, áporodott sör-, és savanykás borszagú. A vendégek “terepmintásak”. Tájidegenként hatunk gázlóinkban, puccos softshell pulóvereinkben. A patológiás kinéztű bögrékbe forró víz és gyanús állagú örlemény kerül, ami nem akar oldódni. Stefának esik le a tantusz: ez török kávé. Fölkeverjük, ülepítjük, megisszuk. Nem rossz! A koffeinlöket fölráz, a wifi működik. Googlimap a barátunk, végül elégedetten távozunk.
Hála a technikának, megleljük a küszöbgáthoz vezető lehajtót, de mielőtt pecáznánk - ha már úgyis elcsellóztuk a nap javát - elszaladunk megvenni a másnapi horgászjegyet. Persze nem ide, hanem az első két nap helyszínére...

A teknő szélén négy szlovák dobál a kb. három méteres szakadásból legangoló, habos, örvénylő kavargásba. Úgy állnak egymás mellett, a folyón keresztbe húzódó betonpadka peremén, mint a fecskék a villanydróton...
Az egyik nimfázik, a többiek szárazoznak. Szárazozni ebben a vízben???
Igen. Figyelmesen nézve a háborgást, hol itt, hol ott tűnik föl egy-egy vaskos árnyék. A hab közül szedegetnek. Stefa nem szívbajoskodik, egyből rástartol a témára. Nekem nem nagyon akaródzik beállni a vérprofik közé...
A magas partról figyelem kicsit a konkurenciát. 14-16-os elk hair meg goddard caddis-eket dobálnak és nem nagyon fognak, hiába az erős szél ellenére is tökéletes dobótechnikájuk. Pedig a halak igencsak aktívak. Amikor a lábam alatt is feljön egy, én sem bírok tovább magammal.
Abból indulok ki, hogy itt sokan és szinte folyamatosan zaklatják őket. Finomítok hát a szerkón: 10-s tipp végére 20-as CDC hangyát kötök. Hogy lássam is az apró szöszt, nem a habos víz távolabbi, felső részét kezdem el dobálni (mint a többiek), hanem a betonmedence végénél föláramló, közelebbi oldalát. Gyakorlatilag a botspicc alá úsztatom a legyet.
Hatodik dobásra (Muki!) megjelenik a felszínen egy jellegzetes, sötét peremű, világos, háromszög alakú száj, majd összezár a parányi szárazlégy körül. Várok vagy három ütemet, mielőtt akasztanék.
A fárasztás hosszan elnyúlik, bár nincs túl nehéz dolgom, mert a pisztráng nem akar kiszaladni a medence mélyéből. Amikor elfárad és tűri, hogy a felszínig emeljem, csak alá kell tennem a merítőt, és a víz szépen beletereli. Tisztes darab!

Első halam után, a helyi erők mintha kissé megenyhülnének. Már nem szorítanak ki annyira, nem méregetnek bizalmatlanul...
A negyedik hal nagyot ugrik a keringő közben. A medencén kívül, mögöttem landol. A szaladós víz magával ragadja, képtelenség megfordítani. Stefával összenézünk, de nincs mit tenni. Oldom a féket, és a botot magasan tartva, “perfekt” angolommal hangos:
- “ I’m sorry, but the fish is too big!” - kiáltással elfutok a szlovák legyesek mögött, a hal után.
Meghökkennek a hangoskodásomtól, de amikor megértik, hogy mi van, vigyorogva utat nyitnak.
- “D’akujem!” - köszönöm meg gesztusukat. Ennyi megy szlovákul is...
A beton utáni első surrantó végén sikerül a partszélbe kormányoznom, de a merítésnél visszafordul, és majd csak a közeli kanyar után, a következő visszaforgóban sikerül kézbe venni. Hajszálnyival talán nagyobb, a korábbiaknál... Mindenesetre nagyon jó tánc volt!

Menthetetlenül esteledni kezd. Az eddig eredménytelenül nimfázó Stefához kerül a laszti. Tenyeres sügerek után, végre gyönyörű és hatalmas sebeseket merít. A harmadikat már teljes sötétségben.

A szállodában, a hazaútra is összerámolva, hullafáradtan készülünk az utolsó napunkra.

SZEPTEMBER 15.
Rövid, kómaszerű alvás után kijelentkezünk, és a reggel első fényei megest a csatorna partján találnak minket.
A “szokásos” forgatókönyv szerint, két oldalról támadjuk a teljesen letisztult vizet.
Első beállás, első dobás, első méter. Elnehezül a nimfám. Akasztás, meglódul, egy ugrás, nagy a szivárványos, de menet közben kipattan a horog. A fenébe! Hosszú időn át erőltetem a helyet, ám nincs több kapásom.
Végigjárom az előző napok halas helyeit. Semmi.
Stefa átjön. Beáll egy hosszanti törésre. Rövidesen egy karcsú-szép sebessel, majd nemsokára egy “szabványos” szivárványossal pózolhat a fotómasinának...

Délelőtt erős baetis repülés veszi kezdetét, mégsincs szedés. Kicsit csalódottak vagyunk. Tanácstalanul ténfergünk, közben egyre több helyi legyes, meg pergető érkezik. Már vagy másfél tucatnyian ütjük az alig ötszáz méteres szakaszt. A töltésen is nagy a forgalom. Mi van itt ma?
Fölmenekülök a tározó alatti, feszített tükrű mélységhez. Itt is dobál két gumihalas, a túloldalon. Leülök, nézelődök. Hopp! Egy szedés. Még egy. Elő a szárazost. Dobás, kapás, megvan. 30-as szivi. Följebb lépek. 30-as sebes. Majd még kettő. A pergetőknél két hasonló méretű. Óvoda... Tünés innen!
Lejjebb megyek, a pataktorkolathoz. Negyed óra nimfázás, eseménytelen. Kicsit bentebb észreveszek egy fordulást. Hosszan kidobom a nimfáimat. Igyekszem a hal vélt leshelye felé vezetni őket. Másodikra határozottan oldalra mozdul a legyes zsinór vége. Beletartok, meglódul, kiugrik (nagy szivi!), vizet ér, lefordul.  Ebből elég volt!
Megkeresem Stefát:
- “Menjünk kávézni, kaját venni!”
Nem kell könyörögni. A reggeli halak óta elmúlt néhány óra neki sem volt fenékig pisztráng...

Bolt - zárva. Pizzéria - nyitva, de tömeg van. Étterem - itt is tömeg. Végre egy non-stop bolt. Aranyos, tót eladókislány, beszél angolul. Kérdezzük, hogy mi ez a nagy nyüzsgés? Szlovák kifejezéssel válaszol. Nem értjük. Magyarázza: van karácsony, van húsvét, és van ez az ünnep. Kapcsolunk: ha nem váltottuk volna meg tegnap a jegyet, ma nem is pecálhatnánk! Egyből felértékelődik mindkét napunk.
Gyors hidegkaja-kaja a vízparton, és visszaállunk. Stefa megmutatja, hogyan nimfázik. Utánozni próbálom. Harmadikra ismerős, életteli elakadás állítja meg a szerelékemet. Akasztás után kiugrik a hal, de már a levegőben kirázza a horgot. Kicsit megrogyok, mint a bokszoló, a K.O. előtti ütéstől. Érzem, hogy ő volt a napom utolsó nagyhalas esélye. Lassan indulnunk kell, és ma csak kacérkodott velem, de nem volt túl bőkezű hozzám a Vág...
A maradék időben is egymás mellett eregetjük a nimfákat, és végül, alig néhány másodperc differenciával fogunk egy-egy 30+os sebest. A "csúcson" hagyjuk abba...

VÉGÜL...
Másnap, már otthon ébreszt a telefon. Bajzát Zoli hív. Látta a képeket, és arra kíváncsi, hogy nem lenne-e kedvünk a tilalom előtti hétvégén még egy napot próbálkozni, esetleg ugyanott? Bolyki Tomi meló miatt nem tud jönni... de Stefa, amikor fölhívom, és előadom neki is az ötletet,  rövid hallgatás után mélyet sóhajt:
- “Szervezzük meg!”

Hozzászólások

Pitti képe

Sajna mind a mosti, mind a 30-ás hétvégémnek fuccs - melóba kell temetnem a pecás terveimet -, de igérem, hogy ha összejön valami jófajta legyes sztori, igyekezni fogok! smiley

"Jé, ez berreg is?!"

polihangya képe

Most amikor ezt a jó kis beszámolót olvasom, a "a tilalom előtti hétvégén"-ek vasárnapján, te már esetleg meg is fogtad az első halakat Felvidéken yes. Hajrá, igyekezz! De, ha a merítő (reméljük és kívánom neked) sűrű használata engedi, sokat is fényképezz, és utána írj, írj, írj! smiley

 GDNT!
Üdvözlettel
polihangya