Kontraszt

Categoria: 

Kicsalt a februári enyhülés. Korai még erőltetni a dolgot, de nem bírok a véremmel. Túl hosszú a téli szünet. Szobapeca helyett, inkább egy haltalan horgásznapot, végre "odakint"!

Legyes bottal a kezemben, elszántan fúrom magam a szemből fújó erős szél ellenére is sűrűn terjengő ködbe.Droidia. Egy Ecserről idelátogató vendégem nevezte el így a környéket. A hely, ahol szerinte a 40+ os domik úgy jönnek sorban kifelé a vízből, mint megannyi kicsi droid. Haha! Ma ez nem éppen valószínű...

Itt, amióta az elsőt megláttam, őket vadásztam. Egy-egy matuzsálemet. A féktelen ifjúság közelében, mégis kicsit távolabb a nyüzsgéstől.Tapasztalt, rutinos, megfontolt halak az öregek. Nem elég megtalálni és dobásnyira becserkészni őket. Mindennek klappolnia kell. 4-s cucc, úszó zsinór. Hibátlan, 16-os tippet. Egy nagy adag mázli!

És persze, a bogár. Mérete 8-as. Piros hasa zseníliából készül, háta vastag egérpad-szivacs. Lábai fekete gumis damilból vannak. Egyszerű, gyorsan köthető. Ez is szempont. A tavaszi szél a tavalyi náddal kombinálva eszi a készletet...Amikor vizet ér, toccsanjon! Méternyire a hal fölött. Elég nagyot, hogy észrevegyék, de ne akkorát, hogy riasszon ( - ezt gyakorolni kell).

Önuralom. A kisebbek sokszor egyből nekimennek. A nagy sokszor engedi is ezt. És figyel. Nem szabad mindennek akasztani. Ha megakad a kicsi, szétpocskolja a pályát. Ha egyszer megzavartuk, aznap a környék ura már nemigen lesz becsapható. Ezért a viszonylag nagy légy is: nehezebben rágja rá magát a siserehad.

A kicsik szétrebbennek, amikor mozdul a nagy. Általában csak kíséri a legyet. Néha finoman megböki az orrával. Vagy éppen hogy fröccsenve, de szándékosan mellészed. Gyanús neki. Próbálgatja. A bogarat (és a horgász idegeit). Ha végül rászánja magát, akkor határozottan behörpöli. Egy ütemmel ezután, suhanhat a pálca és kezdődhet a tánc!

Hazai pálya, mégis rég jártam erre. Legutóbb tavaly, márciusban:
Az elhagyatott csárdánál állt meg a busz. Egyedül szálltam le róla. Átmentem a forgalmas főúton, és rövid séta után a hídjához értem. Droidia kapuja. Kétoldalt napsütötte, tavaszi csatornapart. Zöld. Illatos. Alant a víz tiszta és domolykós...
Az elsőt rontottam: a csillogó vízben csak a böszme nagy árnyat láttam mozdulni, mégis, "csak" egy növendék ragadt a horogra. Beelőzte az öreget, én meg elkapkodtam... Mehettem is tovább....
Három kilométerrel följebb másik híd van. Korlátját már régen ellopták. Szinte kúszva lopakodtam föl rá, és megbújva a nem létező korlát beton tartóeleme mögött, óvatosan lestem ki a polár lencsén át. Öt méter magasból jól belátni a játszóteret. A hídlábaknál, a két parton nádsáv. A híd fölött enyhe kanyar. A bal oldalon a sodorvonal melles vize magaspartot mart a töltésbe, jobbról sásos-kákás gaz borult a csöndesebb sekélyre. És ahol a gazban egy szobányi öblösödést taposott ki az itatásra rendszeresen odaterelt birkanyáj, a homokos fenék fölött, térdig sem érő vízben, ott napozott a hal.
Minden túlzás nélkül a legnagyobb volt. Az eddig látottak és fogottak ősanyja.
Hátamat a betonnak vetve, frissítettem a 16-os tippetet. Ellenőriztem a lenyomott szakállú horog hegyét.
Újra kilestem a takarásból. Ott állt a gigász, bő húsz méternyire tőlem.
Az első dobás nem sikerült. Túl röviden-, túl feszesen tettem le a legyet. Nem számoltam azzal, hogy magasan vagyok. Így, bár jó helyen landolt volna, a zsinór a tehetetlenségénél fogva megrántotta és közelebb húzta a bogarat. Szerencsémre a hal nem riadt meg. Odafordult a tovasikló valaminek, majd enerváltan visszaállt a helyére. Pár mély levegővétel után, a következő dobást jó négy méterrel a hal elé céloztam, majd mielőtt vizet ért volna, csuklóból jobbra-balra beleráztam a spiccbe. A zsinór laza hullámvonalban hullt alá, ugyanakkor az elázott hasú legyem diszkrét toccsanással esett a hal elé.

A domi azonnal reagált. Kifordult a légy irányába, és izgatott uszonymozgással bevárta, míg közvetlenül a feje fölé sodorta a lassú áramlás. Ekkor függőlegesbe emelkedett, majd az orrával finoman odabökött. Mintha villám csapott volna bele, úgy tört ki oldalra. Anélkül, hogy egy másodpercre is tartotta volna a legyet. Lélegzet visszafojtva szedtem be a felesleges zsinórt, és közben az adrenalintól remegve lestem a hal minden mozdulatát. Ment egy kicsit fölfelé, majd visszafordult. Most föntről közelített a csalihoz. Mikor odaért, fél centire tőle megállt és vagy két méteren át együtt sodródott vele. Hirtelen egy erőteljes farokcsapással arasznyit odébb röpítette a bogarat, majd megint elszaladt fölfelé. Megállt, és egyhelyben szitált néhány pillanatig. Már azt hittem, nem lesz folytatás. De elkezdett lefelé ereszkedni, s közben nagyon lassan megfordult. Kb. másfél méternyire közelítette meg a legyet. Tétovázott kicsit, aztán hirtelen, megpúpozva a vizet odaúszott, és fehéren villanó-, nagyra nyitott szájjal, mélyen beszippantotta a policsodát.

Megvártam, amíg elfordult tőlem, és határozottan megemeltem a botot...

De ez már régen volt. Most egykedvűen ballagok a kihaltnak tűnő csatorna partján. Annyira fúj a hideg, északi szél, hogy előcsalja a könnyet a szemeimből. Zsebkendő után kotorászok. Nem dobok. Nem is nagyon lehetne ettől az átkozott tombolástól. Meg a hirtelen olvadástól amúgy is  zavaros a kanális. Maradtam volna otthon! Csak baktatok fölfelé, a közeli falu irányába.
    
A falu alatt 90 fokot kényszerít a vízügy a vízfolyásra. A kanyar domború ívébe csatlakozik be egy oldalági patak. A placc elég gazos. Tavalyi, fakó nád, gyékény, és sás szegélyezi a partokat. Akad belőlük a vízben is.
A víz!!! Mégiscsak megállok kicsit, mert a torkolat fölött tiszta. Nem látok benne mozgást, mert fodrozódik a felszíne, de érzem, itt lennie kell halnak! Följebb lépek párat a patak mellett. Innen a csatorna felé visszafordulva, már oldalról ér a szél. Beélesítem az eddig tétlen fölszerelést, és kínlódva bár, de be tudom dobni a bogarat a zavaros és tiszta víz határára. Fél métert sodródik, amikor egy bátortalan kis ütéssel löki meg valaki, majd néhány centi után újra. Nem akad meg, mégis vörösszárnyúnak vélem, a szolid kapás alapján.

Kezdek átfagyni, mennék is már, de ha egyszer kievett a fene, csak összenyálkáznám kissé magam! Ha a matuzsálemek nem is esznek még, szívesen látnék már élőben végre valami pikkelyest, még ha apróság lenne is... Lecserélem hát a tippetet 14-sre, a bogarat egy 12-sre.
    
Az előző helyen úsztatom a legyemet, egyenlőre azonban nincs érdeklődő. A begyorsuló áramlás meghúzza a zsinóromat. Egy mend-del akarom korrigálni -, de meghúzom vele a legyet is. Erre pisztrángokat megszégyenítő módon kicsapja magát a vízből egy testesebb hal, és a levegőből fejel rá a bogaramra.

Ez nem a keszeg! Emelem a botot, megvan!
Ilyen nincs! A patakon jégdarabok úsznak, ez meg csinálja itt a cirkuszt!
És hogy megy!

Oda kell figyelnem, mert nagyon húzna befelé a gazba. Elégedetten fárasztom. A végjátéknál csizmaszárig be kell lépnem a vízbe a sás közé, máshogy nem érném el. Lefotózom, visszateszem. Dermesztően hideg a víz, mégsem zavarja a halat: mindennemű pátyolgatás nélkül, iszapfelhőt kavarva illan vissza a mélybe, amikor elengedem.

A váratlan fogástól jókedvre derülök. Lassan mentem volna hazafelé, de most már nem annyira sürgős.  Maradok a vízben állva. Innen jobb a pozícióm egy "utolsó" dobáshoz.  A domolykózás általában "egy hal/egy hely" peca, ezért esélytelennek tartom, mégis kell még párat dobnom!

Rendezem a soraimat, megigazítom a zsinórt, és ráérősen lengetek. Amint vizet ér a legyem, szó szerint tátva marad a szám. Titkon reménykedtem ugyan benne, mégis majdnem elfelejtek akasztani, annyira meglep a kapás! Az előzőnél kissé vastagabb a jelentkező. Jókat lök a spiccemen, ahogy próbálom elkormányozni a gyékénytövektől.

Kíváncsian dobom a következőt. Keveset sodródik a bogár. Újabb kapás - újabb hal!
Majd újra és újra! Ezt nem gondoltam volna: közel 40 percen át, szinte minden dobásra van akcióm, jócskán sikerül fognom is belőlük. Mindezt egyetlen beállásból. Nem óriások, de bearanyozzák a napomat - egyáltalán nem lett haltalan...

Sajnos, semmi sem tarthat örökké. Megcsendesül a szél, ritkul a köd, és ahogy egyre jobban belelátok a vízbe (azaz a halak kifelé belőle...), megritkulnak a kapások. Mindenesetre, egy rossz szavam sem lehet!

Vacogva, de elégedetten mászok ki a vízből. Összerámolok és amíg átvedlek civilbe elhatározom, hogy megkoronázom a napomat a közeli kiskocsmában.

Kimondhatatlanul jólesik a forró presszókávé! A zajos tömegtől kissé félrehúzódva, kávémat szürcsölgetve hallgatom miről beszélgetnek a törzsvendégek. Politizálnak, intrikálnak, szájkaratéznak.

Én csak csöndben belesomolygok a csészémbe... Halszagú lett a kezem. Tucatnyinál többet markolászhattam meg ma is. Felszínről, februárban. Még legalább egy hónap, mire az öregek is megmozdulnak, de így már elviselhetőbb a várakozás. Majd nekik is eljön az idejük. Most ez van. És nyugodtság...

Hozzászólások

Pitti képe

én is köszönöm Nektek! blush

"Jé, ez berreg is?!"

kapor képe

yes jó volt olvasni. köszi.

--------------------------------
mi például annyira szeretjük a pálinkát, hogy idén a szilvafát diszítjük fel Karácsonyra

Némó képe

Gratulálok élvezet volt olvasni

Pitti képe

Azóta már felénk is meglódultak a vizek, de jól van ez így, ilyen is kell néha! (Amit "hivatalosan" csinálnak medertakarítás címén, úgysem ér, fabatkát sem. Meg talán sikeresebb lesz a csuka ívása is...  smiley )
 
 

"Jé, ez berreg is?!"

polihangya képe

De jó neked Pitti, Zagyva, Szuha, Nógrádi tele van, ránézésre tejeskávéval.
De jó nekünk Pitti, hogy legalább ezt elolvasshattuk!
Köszönet érte!

 GDNT!
Üdvözlettel
polihangya