A tengeren használt felszerelés ápolása és karbantartása

Categoria: 

Köszönöm a felkérést, és a mögötte rejlő bizalmat, hogy írjak erről a témáról. Igazából csak emiatt kezdtem hozzá és nem azért mert valami nagy bölcsességeket tudok feltárni, de az egyik-másik gondolat biztosan elősompolyog írás közben. Meg hát a fórum olyan mint a demokrácia, ha senki nem szól hozzá, akkor nem igazán működik ;-)

Valójában csak egy alapigazságot nem szabad elfelejteni, - a tenger sós vize ártalmas, ezért le kell mosni ;-)

Ezzel a témát szinte le is lehetne zárni.

Még azt azért nem árt tudni, nem is muszály vízbe mártani szeretett kütyüjeinket, már a tengerpart is „veszélyes”. Különösen az északibb országokban sűrűn észlelhető egyfajta párás, ködös levegő, aminek jelentős sótartalma van és ami hosszú távon átjár mindendt. Ez azt is jelenti, hogy érzékenyebb dolgok már a tengerparton „levéstől” kárt szenvedhetnek. Na nem arról van szó, hogy ha valaki évente 1 hetet a tengerparton horgászik, akkor a dögös mobilja tönkremenne a sós levegőtől.
Egy fotós barátom mesélte, aki egyszer úgy gondolta ráhajt a tengeri horgász képekre, mert talán abból is jó pénzt lehetne csinálni. Meglepődött, hogy az egyébként masszív Nikon kamerája, egy év alatt tönkre ment, vagyis nem a kamera, hanem a benne levő elektronika. Valószínűleg a mai high-tech gépek vékony rézlemezeit rövid idő alatt szétmarja a rájuk telepedett sós pára... Természetesen nem azt sugallom, öblítsd le a Nikonod horgászat után ;-) de tarthatod lezárt zacskóban vagy műanyag dobozban, ahova vissza teszed fotózás után, este pedig kiveszed száradni.

Hogy mennyire gyilkos a sós tengeri pára, azt talán legjobban a szegény Lancia esetével az Egyesült Királyságban lehetne illusztrálni. A négykerékmeghajtásos Integra modellekkel magasan verték a rallyket, legalább olyan jók és híresek voltak mint az Audi Quattro-ja. A sportos autók iránt meg volt a kereslet Angliában is, csak a minőséggel volt egy kis baj. Akkoriban még nem galvanizálták a kocsikat, gyakorlatilag a lemez minőségén múlott, hány évet bír ki a rozsda ellenn. A Brit Szigeteken a svéd acélból való Volvo Amazont, később a 240-es modelleket, szavazták meg rendszeresen mint legstrapabíróbbakat. Sajnos a Lanciák nem igen bírták a brit ködös, sós, levegőt. Egész egyszerűen szétzabálta őket a rozsda. A masszív reklamációval igazán nem tudtak semmit sem kezdeni a Lancia-nál, az újabb modellek eladása szinte leállt és hát igen kínos volt az egész ügy. A kocsikat nem lehetett gyorsan megváltoztatni, a sós brit levegőt sem, végül a Lancia bölcs módon taktikai visszavonulást hajtott végre ;-) Bezártak és kivonták magukat Angliából.

Horgászként igazán nem szükséges horgászat előtt „galvanizálni” semmit. Elég a normálisan karbantartott felszerelés. Semmi nincs, legalábbis nem jut eszembe, amit extra előre el szoktam készíteni, csak azért, mert tengerpartra megyek. A teendők inkább horgászat után várnak ránk. Mint mondottam, alapjában csak el kell távolítani a sós vizet a szerelékről. De ha több napos úton vagyunk akkor azért nem muszály minden este a botokkal együtt zuhanyozni. Én 3-4 napos túrákon nem zavartatom magam, esténként a szerelék marad a kocsiban, csak a túra végén lesz minden lemosva. Ha egy hetes túrán vagyok, akkor talán egyszer közben is „öblítek”, de legfontosabb a túra végén.

A bot talán a legegyszerűbb eszköz, csak le kell zuhanyoztatni. Nem árt az orsótartót kicsit megmozgatni, megtekerni, hogy minden menetből kimossuk a só maradékát. Van aki utána szépen letörli, hogy a kemény víztől ottmaradó mészfoltok eltűnjenek... Ez is rendben van ;-) Az illesztésekben, hüvelyekben, esetleg megragadt homokot is illik kiöblíteni, és az illesztést (hím) egy vékony csík viasszal a következő használat előtt lekezelni, de ez nem sósvízi különlegesség.

Az orsó sem sokkal bonyolultabb, csak a technikai megoldásától függően, több időt vesz igénybe. Nem csak öblíteni, hanem áztatni is kell. Na nem annyira az orsó, hanem inkább a rajta levő backing miatt, ami elkerülhetetlenül magába szívja a tenger sós vizét. A mai modern „large arbor” orsóknak a perforált dobbukkal hatalmas előnye van a régi zárt dobokkal szemben. Áztatáskor az orsón levő legyezőzsinór is kiázik, de ha egy finomabb zsinórra áldoztuk a pénzünket, akkor a fürdőre azért még lehet íberelni. Én pl. miután az orsó megszáradt, a zsinórt nagy kétméteres hurkokban a fürdőkádba fektetem. Miután a zsinór szépen ki van terítve, kap még egy zuhanyzást, hogy az utolsó kosz is lemosódjon róla. Várok egy pár percet, utána egy száraz ruhát fogva ujjaim közé, feltekerem a zsinórt az orsóra. Majd bemegyek a szobába, a száraz zsinórt nagy hurkokban ismét lefejtem a szőnyegre. Több fajta zsinór kímélő krém/folyadék van a piacon, szerintem a legjobb ugyanattól a gyártótól használni valamit mint a zsinórunk. A krémet egy kisebb száraz ruhadarabra teszem, majd a zsinórt a krémes ruha között tartva-vezetve az orsóra visszatekerem. Tekerés közben még 3-4-szer megállok, ismét krémet rakok a ruhadarabra, hogy az egész zsinórra egyenletesen jusson. Ez alatt a lehúzom-kiterítem-visszatekerem művelet közben arra figyelni kell, hogy a zsinórt nem szabad sodorni. Hogy ezek a line-conditioner krémek valóban használnak-e a zsinórnak??? Messzebb dobok-e 5 méterrel??? Kicsit olyan ez mint az éjszakai krém. Hogy még 20 év múlva valóban simább-e a bőr tőle??? Ártani biztos nem árt, és mindenesetre nyugodtabban alszanak a lányok tőle ;-) Igaz egy frissen lekezelt száraz zsinór egy kicsit magasabban úszik.

Az orsó high-tech voltától függően kell a csapágyakat, fogaskerekeket, tengelyt stb... olajozni és zsírozni. Nem szabad a hajtókart sem elfelejteni. A legszuperebb orsóknál a hajtókar egy igazi csavarral van rögzítve, ami megengedi, hogy a hajtókart kivegyük és mindent alaposan átzsírozzunk. A közönségesebb orsóknál a hajtókar inkább egyfajta szegeccsel van rögzítve, itt legjobb egy pár csöpp olajat felülről belepottyantani a karba. De óvatosan, az olajnak nem szabad túlfolyni és a zsinóron kötni ki. Csak zárójelbe írom le ... (szóval a pergetőorsóknál is hasonló a helyzet, le a dobbal és mindent bő vízzel átmosni, utána olajozni) A piac tele van mindenféle szuper olaj-zsír márkákkal. Én már évek óta egy teflon-adalékost használok, állítólag a teflonos jobban rátapad a felületre és ezért hosszabb ideig védi.

A csalikat is le szoktam öblíteni, de legalább a dobozokat mindenképpen ki kell nyitni szellőztetni. Régi téma a rozsdamentes, kontra nem rozsdamentes horgok használata. Egyesek szerint a nem rozsdamentes horog hamarabb eltűnik/kiesik a hal szájából ha a hal véletlenül szakít, amíg a rozsdamentes horog egy életre szóló testékszer... Nem tudom kinek lenne igaza. Én semmiféle felmérést nem végeztem, a különböző helyeken leírtak alapján úgy tűnik, a rozsdamentes horgok is elég hamar kiesnek a hal szájából, tehát nem igen károsítják jobban mint a rezelt horgok. Ezért én tengeri legyeket inkább rozsdamentesre kötök. Ezeket nem annyira muszály öblíteni horgászat után, de nem is árt, mert egyébként sokszor egy kicsit összeragadt hatást keltenek. Az ezüst/arany bordázat is megköszöni, de pl. a sós víz a shrimp-legyek szilikonját is feloldja, ragacsossá teszi. Egyértelmű, ha valaki Pontyfalváról egyszer elhajt a tengerig, hogy azt is kipróbálja, természetesen elviszi magával a meglévő legyeinek egy részét. Csak tájékoztatásul közlöm, a fekete és olív Wolly Bugger természetesen ott is fog halat ;-) De ha a zsenille, vagy nyuszifül dubbing megszívja magát sós vízzel, az alatt a rezelt horog napok alatt rozsdálhat.

Ha valaki „rendszeresebben” horgászik tengerben, talán megéri a kedveltebb legyekből egy sorozatot rozsdamentes/tengeri horogra kötni. Szándékosan írtam a tengeri-horgot, mert nem muszály a drága rozsdamentesek venni. Diák koromban a legyeket inkább nikkelezett hering, a streamereket pedig „feketített” lepényhal horogra kötöttük, mivel ezek egy harmadába kerültek a „stainless” Mustad-oknál és majdnem annyit bírtak. Ráadásul a hagyományos horgokat könnyebb élezni/tűhegyesen tartani, mint a keményebb rozsdamenteseket. Én ma a rozsdamentes horgokat csak kerámia „kővel” húzom le. Tiemco gyárt használható darabokat, sima és durvább oldallal.

Természetesen a csizmámat is lezuhanyoztatom. Száradás után, fejjel lefelé, vagyis csizmájánál fogva felakasztom őket. Így szépen kiszáradnak, de nem mennek teli porral a következő túráig. Ha véletlenül filc talpban szögek vannak, akkor extra bőven öblíts, mert elrohadnak a szögek ;-) A zoknis csizmákat először ki szoktuk fordítani, hogy belülről hamarabb kiszáradjanak.

Ruhát nem igen szoktam külön csak ezért kimosni, de természetesen nem is minden anyag egyformán bírja a gyűrődést. Pl. a Gore-Tex membrán egy elég kényes valami, amit biztosan nem a tengerészeknek találták fel, mert hogy hosszab használat alatt a sókristályok el fogják tömíteni a Gore-tex fantasztikus pórusait. Vagyis a végén úgy működik mint egy PVC kabát és annyi erővel akkor horgászhatsz egy mátészalkai Patagoniában, tizedannyiért. Nagyon sokáig legszívesebben a régimódi angol típusú viaszos kabátban jártam a tengerpartra. Szelet, esőt fog, a többi meg mindegy ;-) volt a jelszó és valóban elnyűhetetlenek voltak. Pár órás fárasztó horgászat után hanyagul hátra lehetett dőlni a parton és mindegy volt, hogy a széttört kagylóhéjak recsegve karcolják a kabátot a hádaton. Még egy régi mindig megvan a pincében, de igazából nem sírom vissza a technológiát. Nyáron meleg volt és hát az az igazság bűzlött ahogy rásütött a nap, télen teljesen megmerevedett a hidegben, ha meg átázott ... na de nem vágok a történet elébe.

Volt ugyanis egy időszak, mikor minden valamirevaló plázacicának ilyet kellett vegyen az apu. Lovagolni, tessék érteni. A mi kis legyezőklubbunk tagjai sem tudták magukat a média káros hatása alól kivonni, lassan minden másodikunknak avas szalonna szaga volt, ami különösen intenzíven előjött az éjszakai pisztrángozások alatti kávé-cigi-egy korty valami szünetekben. Én sem voltam jobb, elmentem a helyi horgász-vadász boltba, felpróbáltam egy pár modelt, kitaláltam melyik méret passzol és megrendeltem fél áron John Norristól. Akkor még mint tanuló erkölcsileg megengedhettem magamnak ilyesmit.

Egy igazi Barbour volt, ha az asszony rám nem szól, még templomba is abban mentem volna. Az örömöm és büszkeségem a nyári lazacozó túráig tartott, ami miatt egyáltalán egy ilyen kabátot muszály voltam venni ;-) Irány Norvégia, két csodálatos hét várt ránk. A Surna folyónál gondoltuk, hogy megállunk először. Úgy terveztük, majd fogunk egy pár a Surnára jellemző apróbb lazacot meg tengeri pisztrángot éjjel, majd továbbmegyünk megnézni az Orklát, Stjørdalselven, Lærdalselven, szóval a program meg lett volna.

Oslóig úgy sütött a nap, alig bírtuk a kocsiban. A végig „bekapcsolt klímánál” pedig már a huzattól mindenkinek fájt a belsőfüle. Ahogy mentünk tovább az E6-os főúton, ami akkor egyébként még sok helyen úgy nézett ki mint a 4-es Karcag után, egyre inkább beszürkült minden. Mikor a Dovrefjell szerpentinjein erőltettük a kocsit fel, már úgy ömlött az eső, a következő kanyarig nem láttunk el. Pedig igen sűrűn vannak ;-) A Surna melletti kempingbe megérkezve szörnyű látvány fogadott minket. A tábor nagyobb része egy tökéletesen karbantartott rizsföld benyomását keltette, amin éppen átment a monszun. A már napok óta tartó esőzést tegnap éjjel egy igazi felhőszakadás követte. A zubogó hegyi patakok vize hamar elért a Surnába, ami gyorsan emelkedett 1,5-2 métert az éj folyamán. Ahogy elmesélték, pánik szerű menekülés volt, egy két kocsi elkapart, már nem is lehetett kihajtani velük, a lakókocsik nagyrésze pedig az ártól kapott új helyjegyet. Meg nem erősített források szerint, többen gyónni akartak ;-)

Hála Istennek mi foglaltunk faházat, ahova reményekkel teli, szépen mindent bepakoltunk. Ugye, minden zöldike tudja, a magas vízállás szuper, mert ugye feljönnek a lazacok. Aztán ahogy elkezd esni a vízszint, a lazacok nem találják a helyüket és agresszívan harapnak minden légyre ami arra úszkál. A gond csak az volt az elmélettel, hogy nem igen akart esni a vízszint. Minden rohadt nap esett az eső. Illetve, minden nap volt 2-3 óra, mikor éppen nem esett ;-) Na most az ember nem azért hajtott x-ezer kilométert, hogy a kunyhóban ülve várja, hogy eláll az eső. Természetesen horgásztunk. Két nap után a trendy Barbour-om teljesen megszívta magát vízzel és már legalább 3 kg.-ot nyomott. A nyirkos faházunk dohosan, nedvesen bűzlött, ahol természetesen nem tudott a kabát kiszáradni. A hol szemerkélő hol zuhogó esőben egyre inkább szenvedtem a kabát, meg az egész „szabadság” súlya alatt. Egy-egy apróbb lazacot fogtunk, de igen nyomott volt a hangulat. Végül is, szabadság ide, szabadság oda, a tizedik nap után megpakoltuk a kocsit és irány haza. A következő heti Express-ben pedig egy alig használt Barbour volt jutányos áron eladó.

De még egy élményre volt szükség ahhoz, hogy a klubbunkban végre mindenki belássa, a viaszos kabátok ideje lejárt, át kell térni egy forradalmian új, fantasztikus, szuper anyagra.

Lars egy békés, kiegyensúlyozott, boldog ember volt. Ha valaki egy esszét akarna írni a humanista mérnökökről, Lars-ot ajánlanám egy beszélgetésre. Már nem sok éve volt nyugdíjig és gondolta még nem késő, megveszi élete álom kocsiját, amit ha szépen ápol, neki már kitart. Hosszas keresgélés után büszkén mutatta nekünk a szép BMW-t. Nem újonnan vette, mint racionális mérnöknek, egy alig használt „Jahreswagen”-re esett a választása. Külön boldog volt, hogy a rendszeres szeptember végi Mörrum túránkhoz már az új autóval mehetünk, amiben négyen osztoztunk a kilómétereken. Pazar volt. Na nem a BMW, hanem a hetes horgászat. A Mörrum tele volt hallal. Nem teljesen véletlenül választottuk a zárás előtti hetet, többen közülünk inkább az esti tengeri pisztráng horgászatért éltek, mint a testes „fekete” lazacokért. Napközben elhorgászgattunk egy egykezes bottal a zúgók szélén álló kisebb „grillse” lazacokért, de ahogy jött a szürkület, helyet foglalva befészkeltük magunkat egy igéretes helyre, ahonnan a sötétség beállta után pisztrángra akartunk horgászni. Nem volt könnyű, elsősorban azért, mert csak 9-ig volt a horgászat megengedve, ami hála a téli időszámításra való visszaállásnak éppen adott egy pár órát.

Aki már próbálta, tudja. Az éjszakai horgászat nem egyszerű. Ha napközben nem mentél át a kiválasztott részen, ráérezve  a folyóra, akkor valószínű csak káromkodás fog átszűrődni a párás levegőn. Túl hosszúra sikerült a dobás, túl közel van az erdő ;-) túl mély az a rohadt gödör... Lars nem bízott semmit a véletlenre. Már a második nap kinézett egy igéretes hosszú sodrást, ami jobbról egy mély örvényt forgatott. Napközben a mély lassú vízben pihentek a pisztrángok, de a sötétség beállta után kijöttek a sekélyebb, sebesebb vízbe. Lars már az alkonyat kezdetekor odaférkőzött a megfelelő helyre, úgy tett mintha horgászna, de igazából hagyta, hogy nyugodjon a víz. Teltek a napok, de nem volt eredménye a taktikának. A nagyobb pisztrángok csak később bújtak elő, mikor már nem lehetett horgászni. De mivel ez jól nevelt Skandinávia volt, senki sem rapsickodott éjjel az erdőben, hanem elfogadtuk a helyzetet. Sőt az utolsó este mindenki korábban jött „haza” a bérelt faházba. Már az utolsó hazai Carlsbergeket bontogattuk, de Lars még mindig sehol sem volt. Míg egyszer csak nagy csizma dobogás után a Lars fülig-vigyor feje bebújik az ajtón.
- Akartok nagy pisztrángot látni?
- Hol?
- Hát itt! És belendített egy hatalmas fénylőn bronzszínű testet. 9,5 kg. volt. Az egyik legszebb pisztráng volt amit valaha láttam. Az utolsó percben akasztotta meg, de egy negyedóra volt mire parthoz húzta. Egyedül a sötétben persze igen óvatosnak kell lenni. Mikor megvolt, még felsétált vele az irodáig, annak rendje módja szerint lemérte, beírta a könyvbe és csak utána indult el „haza”.

Az utolsó nap délelőtt Lars már nem is akart pecázni. Szépen mindent elpakolt a BMW-ben és várt minket. Dél fele mindannyian visszajöttünk, gyorsan szétszedni a botokat, kibújni a nedves neoprénből, be az autóba és irány haza. Egy kicsit már hűvös volt, így Henrik magán hagyta a kabátját, ahogy beült az első ülésre, Lars mellé. Pár kilóméter után már témánál voltak. Mindkettő komolyzene rajongó volt, nagy kedvüket lelték benne, különböző karmesterektől ugyanannak a darabnak az értelmezését megvitatni. Lars vezetés közben mondta Henriknek, hol találja a különböző kazettákat, aki pedig szorgalmasan forgott, keresett, kazettát cserélt. Valami Mozart darabot elemeztek, először a moszkvai szinfónikus zenekar játszott, majd Solti vezényelte a londonit, valamint Karajan a bécsit. Egy-egy érdekesebb résznél megálltak, Henrik sürgött-forgott, kazettát cserélt, hogy össze lehessen hasonlítani a különbséget. Minket a hátsó ülésen valahol a második felvonás után elnyomott a hét horgászatának friss levegője.

Henriket vittük haza először. Mi is kiszálltuk, megmozgattuk magunkat, elköszöntünk Henriktől és csak ahogy a friss levegőből visszaültünk a kocsiba, megcsapta orrunkat valami zsíros/viaszos bűz. Larsot nyugtalanította a dolog, és hát a bűz egyértelműen a Henrik már üres széke felől áradt. Kicsit idegesen kapcsolta fel a belső világítást, közelebb hajolt, nagy szemeket meresztve végighúzta kezét az üléshuzaton. Undorodva dörzsölte össze és szagoltatta ujjait és inkább nem fordítom le ami kicsúszott a száján. A kocsi melegétől és a szorgos forgolódástól a kabát viaszának nagy része beledörzsölődött az üléshuzatba. Még a humorérzéke is odalett, csak valami durvaságot mormolt a vicces megjegyzésünkre, miszerint hamár Mozart-nál tartunk akkor talán a Requimet kellene feltenni ;-) Az ülés többszöri intenzív pucolgatás után sem nyerte vissza eredeti színét és ha nagyon közelre nyomtuk az orrunkat, mindig érezhető volt egy enyhe viaszos szag.

Ez után az avas kabátoknak végleg lejárt az ideje, helyük a csizmák mellett a csomagtartóban volt. Könnyebb is lett a régi kabátokat megtagadni, ahogy Goretex, Sympatex és Tsi. lassan elérhető áron jelentek meg a boltokban. De valahogy ezzel egyidőben, pont akkoriban, egy „rendszerváltás” is megkezdőtött. Az egyre nagyobb számban piacra kerülő „super-light” - „revolutionary” - „high-modulus” modellek lassan kiszorították a régi masszív, strapabíró készségeket. Finom dolgok jöttek, de vigyázni is sokkal jobban kell rájuk. Az „expedition-weight” kabátomban már én sem vágok olyan fölényes mosollyal keresztül a partmenti bozóton ;-) és aggódó arccal fordulok hátra, ha hallom, elfújta a szél a kökénybokornak támasztott "Tactical Casting Weapon" botomat. Bezzeg a régi Fibatube-bal gondolkodás nélkül orrbavágtam egy legelésző borjút ha túl közel jött ;-)

Hát végül jól ki lett mosva a téma ;-) Aztán mi ebből a tanulság?
- Nem szabad olyan drága kütyüt venni, hogy ne legyen bátorságunk használni.
- A meglévő kedvenceket pedig ápolni kell, inkább 2 léből öblíteni mint egyszer sem ;-)
- Nem kell egy esős szombat délelőtt nekiállni írogatni és nem muszáj egy búzasört meginni korrektúra olvasás közben.

Kellemes hétvégét mindenkinek!

Hozzászólások

janos623 képe

 Igazán jó és hasznos írás. Jó volt olvasni. Hasznos tanácsok. Yes Még akkor is ha én az életben sem jutok el a tengerpartra horgászni. Sad

Mészáros János

H.Péter képe

Nagyon jó írás! Yes  Vagy órákig fogalmaztad, vagy ilyen zseniális vagy BiggrinWinkYes .
Riszpekt Wink !
üdv,
Péter

"Na dehát ez hülyeség, kérem!"- Besenyő Pista bácsi

kuti képe

Mert Zigi olyan, mint megboldogult nagypapám volt, hogy minden ebédnél ugyanazokat a sztorikat hajtogatta, mi meg már előre tudtuk a poént... Devil
Na jó, nem ám, tényleg jó, és olyan matulás, ha van világpolgár, akkor Zigi világmatula! Cool

-------------------------------------------
<°)))><   fish or die ;)

orcsik Tibor képe

Nem is értem hogy nem jött ide eddig hozzászólás.
Marhajó volt olvasni Yes

"...én még nem láttam és azt se tom, hogy kell jegyet venni, de állítólag csikorogva folyik a víz a domik közt." Mand