A székelyföldi pirospöttyös

Categoria: 

Megszürkült deszkakerítések, poros földutcák. Csaholó kóborkutyák, legendás pálinkák. Az idő a maga módján ballag, az emberek furfangosak., és szeretek itt lenni. Székelyföldön vagyunk, és nagyon szeretnék pisztrángot fogni.

Egy hetet tölthettem családommal ezen a gyönyörű vidéken, és - ha nem is egyfolytában, de - igyekeztem minél többet horgászni. Aki lábszárnyi pisztrángokra vagy többtucatnyi halra számít, annak csalódást fogok okozni, de nagyon szép helyeken jártam, és izgalmas horgászatokban volt részem; bízom benne, hogy ezekből át tudok adni valamit.
A felkészülést már hetekkel az utazás előtt megkezdtem az információgyűjtéssel. Helyszínül a Zetelaka környéki vizeket szemeltem ki. Ezek a székelyudvarhelyi „Nagyküküllő Horgászegyesület” kezelése alá tartoznak. Hatalmas szerencsémre az egyesületnek van egy nagyon színvonalas és informatív magyar nyelvű honlapja www.vizpart.ro, így már nem teljesen vakon érkeztem meg a helyszínre. A horgászható vizeket a szabály két kategóriába sorolja: síkvízi és hegyi vízi szakaszok közül lehet választani. Engem inkább az utóbbiak érdekeltek. Ezekből annyi patak, folyó, és olyan hosszú szakaszon áll rendelkezésre, hogy bejárásukhoz egy teljes szezon (a hegyi vizeken május 1-étől szeptember 15-ig szabad horgászni, kizárólag szombaton és vasárnap) is kevés. Csemege gyanánt az egyesület kezelésébe tartozik a Nagy-Küküllőre telepített Zeteváraljai-víztározó is, ami domolykó- és pisztrángállományával szintén érdekes lehetőségekkel kecsegtet.
A hegyi szakaszok általában a folyók, patakok forráshoz közeli 20-30 kilométerét jelentik, így ezek többsége nagy esésű, gyors, általában erdők által körülölelt patak. Ilyen Nagy-Küküllő vízgyűjtő területéhez tartozó a Sikaszó, az Ivó, a Fenyéd patakok, vagy Csíkszereda felé utazva a Kis-Homoród és Nagy-Homoród valamint a Vargyas-patak, Marosvásárhely irányában pedig a Parajdot érintő Kis-Küküllő. Közülük a talán legnagyobb hozamú a Zeteváraljai-víztározóba folyó Sikaszó patak, de az alsó szakaszát kivéve még ez sem nagyobb a Pinkánál. Általában léggyel nehezen horgászható helyek ezek, partjuk erősen benőtt, ráadásul sok helyen kerítések nehezítik a haladást. A környék legjelentősebb vize Székelyudvarhely folyója, a Nagy-Küküllő. A többi patakkal ellentétben már a tározó feletti szakaszán is nagyon kényelmesen meghorgászható, a tározó alatt pedig változatos képet mutat: találunk rajta olyan mély és sebes folyású részeket, hogy mellescsizmában sem érezzük magunkat biztonságban, de Zeteváralja alatt már kiszélesedik és meglassul a folyó. A kisebb patakokat általában pisztrángok lakják, az alsó szélesebb, lassabb szakaszokon azonban a domolykók dominálnak. A Nagy Küküllő tározótól Székelyudvarhelyig tartó szakaszán találkozhatunk pérrel, sőt paduccal vagy akár szajblinggal is, de kapitális pisztrángokat fogni is itt van a legnagyobb esélyünk. A tározó alatti 5 kilométer hosszú szakasz C&R vízként üzemel: ezt hétköznapokon is látogathatjuk, akár december végéig (de ekkor már csak domolykóra horgászva). Látható, hogy sokféle víz közül választhatunk, mindenki megtalálja a maga ízlésének valót.

Mindenki megtalálja a számítását. Az Ivó patak, …

...a Sikaszó...

...és a Nagy-Küküllő különböző karakterű és méretű vizek, de pisztránggal bármelyiken találkozhatunk.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a patakok – talán a legfelső szakaszok kivételével - nem teljesen átlátszó vizűek. Ez talán a tájegység talajának szerkezetéből, és a magas ásványianyag-tartalmából ered (gondoljunk csak a homoródi borvízre, vagy a parajdi sómezőkre), de ha opálos víz folyik a mederben, nem kell kétségbe esnünk. Sajnos gyakran előfordul az is, hogy valamelyik vízparti telek tulajdonosa munkagépekkel kotorászik a mederben, ami pillanatok alatt horgászhatatlanná teszi előttünk a vizet. A Küküllő gát alatti szakaszán is rendszeresen előfordulnak ingadozások mind a vízszintet, mind az átlátszóságot tekintve.(A vízügyesek egyik országban sem különbek.)
A síkvizi szakaszokon nem horgásztam, így ezekről nem is tudok részletesen beszámolni. A leírások szerint ezeken sem kizárt a pisztrángfogás, de legyeinket valószínűleg domolykók, ilyen-olyan keszegfélék vagy sügér veszik fel. Ezeket hétköznap is horgászhatjuk, így akit nem vonz a tavi domolykózás, vagy idegenkedik a C&R vizektől, az tehet egy próbát többek között A Nagy-Küküllő Fenyéd alatti, a Nagy-Homoród Homoródkeményfalva ill. a Kis-Homoród Lövéte alatti szakaszán, vagy éppen a Nyikó patakon.

Akivel beszéltem, mindenki igyekezett felkészíteni, hogy sok hal kifogására ne számítsak. Bár a környéken egymást érik a szebbnél szebb patakocskák, azért találkozunk néhány itthonról ismerős jelenséggel. A vizeket mintha ugyanúgy nem tudnák megbecsülni, mint idehaza. Sok ember a patakra mint a szemét és szennylé elszállítójára tekint. Ennek köszönhetően néhány falu alatt nem is lehet fényképet készíteni anélkül, hogy azon legalább egy palack vagy zacskó ne látszódjon. Szintén probléma, hogy arrafelé kiforrott „kultúrája” van a gilisztázásnak, és bár állítólag javul a fegyelem, még mindig több a pisztrángra éhez vadorzó, mint a halőr.

A hazai fórumokon is többször volt már szó arról, hogy Romániában elég átláthatatlanok a vizek (különösen a hegyi vizek) tulajdonviszonyai az engedélyek kiadása (különösen külföldi horgászok számára). E tekintetben jó hírekkel szolgálhatok: a Nagyküküllő Horgászegyesület kezelésében lévő területekre probléma nélkül tudtam napijegyeket váltani, így ha valaki Székelyudvarhely környékén jár nem kell otthon hagynia a horgászbotot, tartva a hivatali hercehurcától és packázástól. Ugyanakkor tanácsos alaposan áttanulmányozni a horgászható és a tiltott területek listáját, mert a sok víz között könnyen tilosba tévedhet az ember, és a figyelmetlenségéért nagy árat fizethet.
Aki ide készül, annak javaslom, hogy az egyesület honlapján található légykötésről szóló leírásokat és a fotógalériát is tanulmányozza át; ezek elárulják, hogy a helyismerettel rendelkezők milyen csalikat használnak eredménnyel. Én ezt nem vettem annyira komolyan, így teltek az indulás előtti napok estéi haszontalan legyek kötésével...

És eljött a várva várt első nap... kicsit későn kelünk. Ma édesapám is velem tart. A napijegyeket megváltjuk a tározó melletti lakókocsinál. Mohón faggatjuk a jegyárust, aki mondja is, amit hallani szeretnénk. Bottörő pisztrángokról mesél, bárhol előfordulhatnak, biztosan minden zúgó alatt ők leselkednek ránk. Okosabbak nem lettünk tőle, így a Küküllő tározó feletti szakaszát választjuk helyszínül, valószínűleg mert az van a legközelebb. Percek múlva a mező lágy, harmatos gyepén lépdelünk a folyó felé. A táj csodálatos, némi gyönyörködés után izgatottan szerelek. Apró világos szárazlegyet kötök fel elsőnek. Egy víz fölé hajló bokor takarásában lévő visszaforgóban rá is veti magát valami. Elsőre elvéti, másodjára megvan. Egy apró domolykó a tettes. A következő gödörben ugyanez megismétlődik, majd az utána következőben megint. Itt ők uralkodnak, akkor mi állunk tovább. Néhány kilométerrel feljebb már minden együtt van, hogy ne érezzék olyan jól magukat: hideg gyors víz, kövek, zúgók… igazi pisztrángnak teremtett szakasz, ennek ellenére megint hamar megtaláljuk egymást a domolykókkal. Igyekszem őket kerülni, de amikor egy félméteres zúgó feletti szakaszról kinimfázok egy kövér sujtásos küszt, elfogy a türelmem. Két kilométerrel feljebb még mindig domolykók nyüzsögnek, a mai napra pedig már nem maradt sok időnk horgászni. Ha más vizet is meg akarunk nézni, akkor most kell elindulni; a Küküllőt elhagyjuk.

Ez a látvány fogadott a Küküllő völgyében. Az üdülőövezet jellegzetes látképe

A tározó fölött nem sokkal már ilyen medencéket is találunk.

Az Antal-pataka, a Nagy-Küküllő mellékvize. Ki gondolná, hogy hemzsegnek benne a domolykók?

A közelben lévő vizek közül az Ivó patakot választjuk, hallottunk már egy helyiről, aki látott benne pisztrángot. Pocsék utakon autózunk, és ahol már a murva is kezd alólunk elfogyni, ott állunk le. A patak jéghideg és kristálytiszta, igazi kispatakosoknak való dzsungel. Itt már nem csipegetnek a domolykók, viszont a pisztrángok is hallgatnak, ennek ellenére jót horgászunk. Végül a türelem is elnyeri jutalmát, és legyemet elkapja egy apró sebes pisztráng. Miatta fejezzük be jóllakott elégedettséggel a horgászatot. Vendégségbe vagyunk hivatalosak.

Az Ivó felső szakaszának egyik nagyobb medencéje

Este vendéglátónk elújságolja, hogy a szomszéd aznap öt nagyot is fogott. Milyen csalival? „Sáskával”... Érdeklődve nézi a csalikészletemet, és kifaggat, hogy kerül a horog a tollak közé. Kéri, hogy adjak neki is műlegyet, kap tőlem két aranyfejes wooly buggert.

Második napra sikeresen elrontom a gyomrom. Hánykolódásaim közepette a horgászat meg sem fordul a fejemben, a családdal tartok a strandra. Jót fürdünk, másnapra rendbe is jövök.

A hajnal meghasadt már, de még mindenki alszik amikor harmadnap útnak indulok. A C&R szakaszt tervezem meghorgászni, de odaérve elbizonytalanodom; a víz zavaros. Ehhez kevésnek érzem magam, a mai nap a tavon fogok domolykózni. A tározó vize bezzeg tiszta, a halak az elárasztott bokrok ágai között vadul locsognak. Mellescsizmát húzok, hogy ezeket a helyeket is elérjem, meg a parton bóklászó kirándulókkal is szeretnék békességben maradni. Elég komikus látványt nyújthatok, ahogy a lábszárközépig érő vízben túrom az iszapot… Ráadásul bénázok is eleget a bozótharcban. Találok végre egy jó állást, ahol a halak elől takarásban vagyok, de az útjukba tudom dobni a legyemet. Amint vizet ér a csalim, nagy sürgölődés támad körülötte, hamar el is kapja egy domolykó. Szákolás, fénykép, rendezem a soraimat. Amikor visszanézek a vízre, megáll bennem az ütő. Hatalmas domolykók cirkálnak az eddig dobált területen, a csapatot kétarasznyi példányok uralják. Legnagyobb meglepetésemre az első és második dobásra nem ijednek meg, de a légyre nem is reagálnak. Nem én lehetek az első, akinek beletörik a bicskája a megfogásukba, és biztosan sok horgász csaliját fogják még ugyanilyen messzire elkerülni. Harmadjára csörtetve rohannak vissza a bokrok alá, és vonul utánuk a sleppjük is, az arasznyi halacskákból álló szolgahad. Kereshetek új helyet, de nem bánom. Innen egyszerűsödik a horgászat: ahol takarásból tudom a bokrok elé dobni a csalit, ott tudok halat fogni. Cserkészés, bujkálás, dobás, majdnem mindig kapás, néha fogás. Az idő pedig gyorsan telik, a nap egyre erősebben tűz, a halak meg mintha zsugorodnának. Apróságot rengeteget foghatnék még, de jót horgásztam ma is, hazaindulok.

Ilyen amikor a domolykó rabol az ajtó előtt. Most lebukott.

A megbeszélt időre megérkezem, de a család már elment otthonról. Igen, az időeltolódás… Leülök olvasni, nézem a háztetőkön gyülekező madarakat. Néha az országút elhaló moraja utat talál hozzám, de ezen felül olyan csend vesz körül, mintha hetedhét határban egyedül volnék. A falubeliek valahogy kibírják a rádió bömböltetése nélkül. Olyan jó érzés csinálni a semmit. Besötétedik, mire többiek hazatérnek.
Negyedik nap már annyira szeretnék menni a Küküllőre, de nem lehet. A családot a tó érdekli, a túlerő nagy, engedek. Délelőtt elkezdem pótolni a csendben, de biztosan fogyatkozó légykészletemet. Házigazdánk gyerekeit megkérem, hogy kerítsenek tyúktollat; percek múlva az utca összes gyereke visongva szállítja nekem a hitványabbnál hitványabb galambtollakat.

A délutáni forróságban érkezünk meg a tóra. Vendéglátónk úszós botjára felköt egy zöld wooly buggert, majd bedob egy bokros részre. Azt tanácsolom neki, hogy ha az úszót nem akarja levenni, akkor legalább tekerje az orsót. Tekeri, és megfogja az első halat, egy szép domolykót. Az addig a sarat dagasztó gyerekek ujjongva ugrálják körül, én meg csendben égek. Állok a „kisvakondruhában” egy csónak takarásában, egy halrajt próbálok becserkészni. A többiek mulatnak rajtam, és szerintem egy kicsit még a halak is. Kínomban 18-as CDC kérészt kötök fel, erre legalább van pár fordulásom, míg be nem szakítom. Ma nehéz dolog a domolykózás. Megszégyenülve odébbállok, majd nedvesléggyel kiimádkozok két sügeret. Utána egy széllökésben pontatlanra sikerül a dobásom, a légy leakad a tartásban. Kiszabadítom, de a raj már árkon-bokron túl jár. Vihar közeledik, a semmiből hatalmas szél támad. A tőlem 10 lépésnyire álló fát a vízbe dönti, és míg dermedtem nézem a történteket, egy száraz ág rázuhan a botomra. Ennek a fele sem tréfa, és elhagyom a partot. A botnak szerencsére semmi baja. A síró gyerekek sapkáját még kihalászom a tóból, majd leszerelek. Mire mindent elcsomagolok, a szélfújás odébbáll, a nap is kisüt, de ennek a trükknek nem dőlök be, meg ebből a pokrócos horgászatból elég is volt. Inkább sört iszom.

Ötödik nap. Kora délután állok a Küküllő hídján, és figyelek. Ha azt mondom, hogy fedett a víz semmit nem mondtam. Olyan zavarosnak tűnik, hogy ha beledobnék egy kavicsot, gondolkodna, mielőtt elsüllyedne. Elszánt vagyok: még nem tudom, ebben sárlében hogy fogok horgászni, de más hely nem jön számításba. Összeszorított fogakkal váltok napijegyet. Első dobásom után a halőr, Győrfi Zsolt invitál a partra. Miután meggyőződik tisztességes szándékaimról, mindent elkövet, hogy halat fogjak. Átnézi a csalijaimat; udvariasságból jóváhagyja őket, de ad kettőt a sajátjaiból, két erősen súlyozott élénk színű nimfát. Sőt, előkét is köt, aminek felső arasznyi részét megszínezi kapásjelző gyurmával. Ebből bizony cseh nimfázás lesz… beáll mellém a vízbe, és mutatja a technikát, én pedig belátom, hogy eddig sötétben tapogatóztam. Biztat, hogy ebben a koszos vízben is számíthatunk halra. Megmutatja a jó helyeket, majd beáll alám horgászni. Míg én reszketek, mint a nyárfalevél, és koncentrálok, hogy ne legyen fürdés a mai horgászatból (nem tudom miből gondoltam, hogy ide elég lesz a combcsizma is…), Zsolt halat akaszt, méghozzá nagyot. Rohanok felé, már amennyire a ruházatom engedi (azaz inkább cammogok), de a hal nem vár meg, elszakítja a zsinórt. A nap végére fogás nélkül maradok, de a tanulság felbecsülhetetlen. Többet ér, mint egy vakszerencsével zsákmányolt pisztráng, amiről a következő két napon meg is bizonyosodom.

A halőr oktat

Folyó a kertek alatt

Otthon előtúrom a légykötő készletemből az összes kék, narancssárga és rózsaszín alkatrészt amit csak találok, és kötök néhány „Barbie-nimfát”. Tungsten fejem természetesen nincs, a horog szárára ólmot tekerek. A legyek ugyanolyan felépítésűek, mint a hagyományos aranyfejes tegzesnimfák, de a potroh részt narancssárga spectra dubbingból és kék fóliából kötöm, a tor részt pedig narancssárga vagy rózsaszín tollszegmensekből készítem. Nagyon vadul néznek ki a dobozomban. Ha a pisztrángok ezeket sem látják meg a zűrzavarban, akkor… akkor nem fogok halat.

Az élénk színű nimfákat díjazták

Hatodik nap lényegesen tisztább víz folyik a mederben. Rohanva váltom meg a napijegyet. Az árus már nem is kérdez, csak írja a nevet, címet.
Most segítség nélkül állok a vízben, és egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy jól horgászom. Tartok tőle, hogy a halak a tisztább vízben nem engednek közel magukhoz, ezért igyekszem a part közelében maradni. Ráadásul itt félek is gázolni, a palatáblák csúszósak, a víz gyors és hirtelen mélyül. Egy sekély szakaszon azonban megtörik a jég. Az egyik leúsztatás végen a megemelkedő csalimat elkapja valami. Nem túl heves fárasztás következik, de amikor meglátom a halat, egészen elképedek: egy pénzes pér forgolódik horgomon. Gyorsan megszákolom, mielőtt kereket oldana. Néhány fénykép, és óvatosan tartva vízbe teszem a halat. Amikor kiúszik a kezeim közül, beáll a legközelebbi kő mögé. Még hosszú-hosszú percekig figyelem. Néha oldalra libben a rohanó vízben, ilyenkor szürkés háta megvillan a fák lombja között beszűrődő fényben. Nem hallatszik más, csak a folyó zúgása, de most az sem igazán veszem észre. Ez az első pérem. Mielőtt legyes botot fogtam volna kezembe, esélyem sem volt vele találkozni. Utána már csak elérhetetlenül távolinak tűnt. Úgy vágytam rá, mint a gyerek, aki az autókatalógust nézegeti; kinéztem magamnak a fehér nagyuszonyost... Aztán a hal egyszer csak elillan, én meg kikecmergek a mezőre, hogy egy újabb szakasz felé induljak. A fák takarásából kilépve vakító napfény fogad, és valószínűleg nagyon széles boldog vigyor ül az arcomon, ahogy a deszkakerítések mellett botorkálok.

A székelyföldi pér

Feljebb beállok néhány helyre, kapásom egy darabig nincs. Azután eljutok egy sekélyebb és lassabb szakaszig, ahol a parti fák víz fölé hajló ágai között van néhány hely, ahol az ágak közé biztonsággal be tudok dobni, így a csali azok alatt, az árnyékban sodródhat. Az első helyet szándékosan nem közelítem meg nagyon, hogy a halakat ne riasszam el, és kicsit öncélúan azért is, hogy a sok cseh nimfázás után egy kicsit dobálhassak. A terv működik: bár a kontaktus nem annyira közvetlen a csalival, de néhány dobás után egy kis pöccintést érzek, a következő úsztatásra viszont már heves rántás jelzi a kapást. Sebes pisztrángot fogtam, örömöm határtalan. A következő helyen nagyon udvarias hallal találkozom: két rontott kapás után harmadszorra is megadja az esélyt, mire sikerül megfognom. Délutánra van még ugyan néhány finom kapásom, de a víz elkezd zavarosodni. Akkor válok esélytelenné, amikor az ajándékba kapott nimfákat beszakítom: a sajátjaimon az ólom sem segített, nem érzem velük a medret, viszont egyfolytában elakadok. A víz a végén pont olyanná válik, mint az előző napon. Abbahagyom a horgászatot, így is szép élményekben volt részem.

Egy langyos délután a Küküllőn

Pisztráng a bokrok alól

Hetedik nap. Újra hétvége, horgászhatók a hegyi vizek. Erre vártam nagyon nagyon hosszú ideje, de csak állok az Ivó patakban és inkább mérgelődök. A legyeimre a víz fölé hajló ágak leselkednek, én meg annak rendje és módja szerint valahogy mindig rájuk dobok. Ráadásul hiába a tiszta víz, egészen biztosan valahol pisztrángnak is kell lennie, de sem szárazlegyeimre, sem próbaként felkötött nimfáimra nincs érdeklődés. Sem halat, sem szedést nem látok. Biztos elbújtak előlem, és most röhögnek rajtam valahol. Egy idő után belátom, hogy ügyetlen vagyok. Megfogadom, hogy visszatérek majd egyszer, de most átmegyek a közeli Sikaszó patakra.

Bozótharc a Sikaszón

A Sikaszó partján esek azonban csak igazán kétségbe: ez a víz ugyanis zavaros. Teljesen esélytelennek érzem magam. Fásultan dobálok egy nagy őzször tegzest, hátha a lassabb részeken azt észreveszi egy hal, de nem veszi. A sokadik gödör után megunom az eredménytelenséget, és jobb ötlet híján felkötök egy nimfát, méghozzá a Barbie-nimfáim közül is a legrikítóbbat. A harmadik dobásra azonban földbe gyökerezik a lábam: kapásom van. A szerencse mellém áll, a hal kétszer is bemenekül a gyökerek közé, de mindkétszer hamar kijön. Egy perc múlva pedig a szákomban piheg az igazi vadvízi pirospöttyös pisztráng. Hogy meg tud változni az ember hangulata egy pillanat alatt! A szánalmas kanálisból édeni folyó, az undok szúrós bozótból az erdő gyönyörű szőnyege válik. Visszamegyek a szakasz elejére, és megbizonyosodom, hogy az üresnek vélt helyeken halak lapulnak. A vékonyodó előkét levágom, a nimfákat egy darab sima 20-as damilhoz csatlakoztatott tippetre kötöm. Ezzel nem tudok ugyan szépen dobni, de sokkal közvetlenebbül érzem a csali járását. Igazi örömhorgászat következik. A kisebb-nagyobb gödrökben sok kapásom van, néhány pisztrángot sikerül megakasztani, és fogok is közülük.

Sikaszói pisztráng

Ingola

Már az időnk végéhez közeledünk, amikor egy kisebb tisztáshoz érek. A szabad vízfelületen néhány karakteres árok található. az egyiket vallatva szedésre leszek figyelmes. Egész héten összesen kettőt láttam a folyóvizeken. Nem is dobálok tovább, csak várom, hogy a pisztráng újból feljöjjön, és nem is késlekedik sokat: felemelkedik, és mohón habzsolja a rajzó kérészeket. Nagyon akarom ezt a halat. Kihúzódom a partra, és az növényzetben elbújva a nimfás előkét vékonyodóra cserélem. Édesapámat - aki ma szintén velem tartott - is picit hátrébb tessékelem. A víz nem teljesen tiszta, és a kérészek is elég nagyok, ezért egy 12-es barna Adams-et kötök a tippetemre. Biztos vagyok benne, hogy a halat nem ijesztettük meg, de semmit nem akarok a véletlenre bízni. Belopakodok egy víz fölé hajló ághoz, és féltérdre ereszkedve elbújok mögötte. A csalit orsódobással vetem a szedések helye fölé. Éppen csak akkorát dobok, hogy a legyezőzsinórt a hal ne láthassa a kövektől. Legyem jó helyen, a gödör felső végénél meglassuló vízre esek, de érintetlenül sodródik le. Ez megismétlődik még néhányszor. Igazából ahhoz elég sötét van, hogy a legyet ne lássam, de amikor a hal megjelenik, egészen biztos vagyok benne, hogy kapásom van. Az ezüstös test villanásától és eltűnésétől megbabonázva egy pillanatig mozdulatlan maradok, majd finom megpöccintem a botspiccet, és… megvan! Szákolás után fényképezés, dajkáljuk egy kicsit, majd útjára engedjük a pisztrángot. Most hallom csak meg újból a víz csobogását, és veszek tudomást a környezetemről, az erdő pajkos fényjátékáról. Kicsit lejjebb még dobok néhányat, de ez már nem igazi horgászat, csak amolyan időtöltés. Van is kapásom, amit nem tudok megfogni, egy halam lemarad, de ezek a dolgok nem zavarnak. Gyönyörködöm a víz csillogásában, nézem a kérészek táncát, hallgatom a csobogást, amit más zaj nem zavar meg. A víz megadott mindent, amit kívántam, hát nem vagyok telhetetlen én sem.



A máréfalvai hegyoldal kuszasága

Hazafelé úton az autóban szótlanul nézem a tájat, a dombokon nagyvonalúan elszórt fákat, sziklákat. Kunyhók, deszkakerítések, a semmibe tartó földutak között tehéncsordák, birkanyájak legelésznek. Mesés helyen jártunk. Ha egy túrát kimondottan a halfogásra hegyeznék ki, talán nem ide jönnék. Ezek a vizek nem adnak temérdek sok pisztrángot, és kapitálisat is csak ritkán, mint ahogy ezen a helyen a föld is szigorú beosztással adja javait. De érzem, hogy még nagyon sokáig tudnék barangolni a járatlan ösvényeken hallgatva a megszakítatlan csendet, és járni a vad patakok partját tisztelve a sokéves fákat, figyelve a madarakat, csodálva a kérészek eleganciáját és vadászva a pirospöttyös pisztrángra.



.
A fényképeket készítették: Tóth Antal, Tóth Tamás

Hozzászólások

March Brown képe

Én ha pisztrángra szeretnék horgászni, nem elmenni halat fogni, csak ide utaznék. Nagyon jó lehet a csend, ráadásul nem kell a sok, mindenhonnan oda sereglett "kulturálteuropérműlegyeshorgászt" kerülgetni. Irigyellek...

'nekem nem hiányzik a "minnél többen legyenek",'

nagytoti képe

Köszönöm (ill. köszönjük) szépen!

Kovics Ferenc képe

Üdv
Kéthéttel ezelőtt motoroztam és horgásztam ugyanitt jó volt nosztalgiázni.
A táj szép csak az utak....450kmkb 7-8 óra Wink

AZOK A HEGYES MÉG MAIS ÁLLNAK
AZOK A FOLYÓK MÉG MA IS FUTNAK
AZ A NÉP MÉG MA IS ÉL....

Gyuszi az utánpótlás képe

Most már biztos, hogy egyszer el kell mennem oda horgászni. Szórakoztató, kedvcsináló írás, MÉG AKAROK ILYET!! Biggrin

 

legyezni jó...és vissza engedem

HT 6 F képe

Tóték! Ez király írás volt. Fáj a szívem, hogy minden évben csak elrobogok ezek mellett a vizek mellett. Majd, ha megérem az öregkort, talán más módon is eljutok Székelyföldre, nem csak így, rohanva. Csodálatos vidék és ezer köszönet ezért a cikkért. Yes

"Na akkor még azt jegyezzétek meg: a jó dubbing csak a kosorrú, lógófülű, angóra baknyúl szőréből készülhet!"

G.Ferenc képe

Szép terjedelmes írás, gratulálok! A helyismeret sokat számít, mint minden vízen, és természetesen a "menő legyek" ismerete is fontos, ha mindezek megvannak, akkor 20-25 darab hal megfogása a Küküllőn, Sikaszó-, Ivó-patakokban reális mennyiség. A kapitálisak sajnos tényleg nem hemzsegnek (ezen telepítéssel, és halőrzéssel próbálunk javítani), a 35-40 centisek már jónak mondhatóak, de belőlük azért jó eséjjel lehet fogni.

 

benyus képe

Nagyon tetszett, nem csak hangulatos, de tele van hasznos infóval is! Yes

-------------------------------------------------------------------------------------------------------
"A fantáziát kárpótlásul kaptuk mindazért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk."&

starboard1971 képe

most csak a kepeket neztem at... de ez az utolso kepen szereplo sebes igen kulonleges pettyekkel rendelkezik Yes

Pálfalvi Gábor képe

Nagyon szép írás, köszönjük!