Műlégykötés az alapoktól 1. - A szerszámok

Categoria: 

Most kezdődő cikksorozatunkban belefogunk a légykötés alapjainak megismertetésébe, végig megyünk a kezdéshez szükséges alapszerszámok megismerésén, használatuk bemutatásán. Természetesen van bőven olyan speciális szerszám még amik később kiegészíthetik készletünket, de ezeket majd később tárgyaljuk ki. Ezután a felhasználható, kezdő alapanyagokból állítunk össze majd egy "csomagot" illetve cikket ,majd kitárgyaljuk a műlégy tipusok felépítését, aztán ha ez is meg van akkor megkötünk belőlük a már megismert eszközökkel és fogásokkal olyan klasszikus legyeket amikkel egy kezdő legyezőhorgász sikeresen elcsípheti első domolykóját, vörösszárnyúját. Ez már egy  hosszabb videó lesz ahol a légy megkötése mellett újra kitérünk a felhasznált eszközökre is, egészen a horog rögzítésének bemutatásától a légy dobozba tűzéséig. És onnan nincs megállás. Smile Reményeink szerint a tavasz beköszöntéig ha egy kezdő legyezõhorgász erre téved akkor megtalál majd minden segítséget az alapok lefektetéséhez.

Tehát a szerszámok.Azt hiszem nem ismeretlen egyikőnknek sem a kérdés miszerint: "Na ez meg mi a bánat ?",amelyet rendszerint elől hagyott légykötő szerszámaink kupaca vált ki hajlékunkba betérő vendégeinkbõl. Smile Nos, erre a kérdésre fogjuk cikkünkben megkeresni a választ. Smile

Szóval akkor hogyan is néznek ki ezek és mire is valók? Vegyük sorra a legszükségesebbeket.Az eszközök neve után zárójelben az angol elnevezések találhatóak a Youtube-on vagy a net-en való böngészés megkönnyítésére.

1. Légykötő satu (fly-tying vise)

A satuk kivitelüket tekintve nagyon sok félék lehetnek, mind a funkciók, mind anyagminőség, mind megmunkálás minősége szerint. Ezzel tulajdonképpen el is árultam, hogy hatalmas választék áll rendelkezésünkre első satunk beszerzésekor. Viszont első körben egyetlen szempontnak kell megfeleljen, mégpedig hogy horgunkat minden kompromisszum nélkül stabilan rögzítse. Ennek tulajdonképpen a legolcsóbb kategóriájú egyszerű indiai satuk valamelyike ragyogóan megfelel. Persze csodákat ne várjunk megmunkálás és esetleg tartósság terén, de az első lépésekhez és ha alacsony költségvetésből kell dolgozzunk akkor mindenképp jó választás. Valamivel nagyobb ráfordítással már több, hosszabb távon is elégedettséget okozó satuból választhatunk (mint pl. a képen látható a maga 8.000Ft körüli árával). Ha pedig teljes mértékben szerelmesei leszünk a légykötésnek és a büdzsé engedi akkor kedvünkre válogathatunk később a piac remekebbnél remekebb, funkció gazdag, egzotikus anyagokból készült, elnyűhetetlen satuiból.

Választásnál érdemes még átgondolni hogy milyen talpazattal ellátott satuba ruházzunk be. A képen is látható asztalra szorítható ("C" Clamp) az esetek többségében (de nem mindig) praktikus, viszont a nehéz acéltalppal szerelt kivitelek minden körülmények között megoldást nyújtanak.

Az alapoknál megemlíthetjük még hogy vannak olyan szolid áru satuk amik már rendelkeznek "rotary"-funkcióval,és aki nem szeretne esetleg satukat cserélgetni 2 havonta és érez is elhivatottságot a műlégykötésben jobban elmerülni, annak jó választás lehet egy ilyen kivitel. Ezek a satuk annyiban különböznek az egyszerűbb kivitelektől, hogy a satupofákat magában foglaló fejrész forgatható és állítható oly módon, hogy a horog szárát forgásközéppontba állítva és azt tekerve tudunk a horogszárra testanyagokat, bordázatokat, stb.  tekerni. Precízebb munkát tesz lehetővé és késõbb más haladó-trükkökhöz is jól jön ez a funkció.
Aztán hogy a többféle horog rögzítési megoldás közül melyiket választjuk az már tényleg ízlés dolga. Találkozhatunk a képen is látható karos megoldással,ennél a kar meghúzásával feszítjük szét a pofákat és elengedve szorít rá a horog öblére. Aztán a legelterjedtebb talán a két pofa között kis excenteres karral szorítható, és a legegyszerûbb satukon egy a satu hátulján található csavarral szorítható megoldás.Ugyancsak az egyszerű satuk megoldása a hátsó szorítócsavart kiváltó excenteres kar. Elõfordulhat hogy egyik-másik satu inkább a kisebb méretű vagy inkább a nagyobb méretű horgokat tartja megfelelően stabilan. Ha egy olyan megoldást választunk ahol a satu pofái egymáshoz képest is állíthatóak akkor ezzel a hiányossággal nem fogunk találkozni. Azt hiszem jól látható hogy a satukról bőven lehetne még írni, de az alapokhoz talán már túl is ragoztuk. Smile

Akkor összefoglalva:
-jól tartsa a horgot
-talpas vs. asztalra szorítható ("C" Clamp)
-"rotary" vagy sem

Szerencsére a hazai kereskedelemben már bőven van választék, így jelentõsebb nehézség nélkül beszerezhetjük elsõ satunkat. Ez természetesen igaz az alább bemutatott többi szerszámra is.

2. Befűző (bobbin threader)

A cérnatartó csövébe ennek a dróthuroknak a segítségével fűzzük be a cérnát. Illetve a légykötésnél használhatjuk olyankor is ha pl. a lábanyagnak használt damilt vagy gumiszálat a polifoam testeken keresztül húzzuk.Használata egyszerű, a befűzőt átvezetjük a cérnatartó csövén és a másik oldalon a kilógó dróthurokba fűzve a cérnát visszahúzzuk a befűzőt és már át is vezettük a cérnát a csövön.

3.-4. Cérnatartó (bobbin holder)

A képen két cérnatartó látható az egyik (3) egy egyszerű kivitel ami az árát tekintve is tökéletesen megfelel a légykötéssel való ismerkedéshez, a másik (4) egy kerámia-csöves cérnatartó ami elnyűhetetlen, ennek megfelelően az ára is magasabb. Találkozhatunk még olyan bobbinnal is ami a (3)-as feljavított változata, azoknál a típusoknál egy kerámia gyöngy van a fém cső elejébe illesztve, ezzel elkerülvén a cső berágódását a használat során. A (4)-esnek a teljes csőhossza kerámiából készül.

Egyszerű a használata, bármelyiket is választjuk. A cérnaspulnit a két rugós szár végén lévõ kúpos rézcsúcsok közé pattintjuk, azután a 2-es pontban már ismertetett befűzővel "harcképessé" tesszük cérnatartónkat. Az eszköz feladata hogy a légy kötése során szépen rendezve-feszesen tartva rögzíthessük a horogszárra az alapkötést majd szépen sorban a bekötni kívánt anyagokat. És ha elengedjük a cérnatartót lelógatva a saturól az egyes kötési fázisok között akkor letekeredés mentesen "őrzi" addigi munkánkat.:)
Mivel találkozhatunk eltérő méretű cérnaspulnikkal előfordulhat hogy túl szorosan vagy akár lazán engedi forogni a spulnit a cérnatartónk. Ezt finom (!!!) hajlítással orvosolhatjuk a kívánt mértékben, de óvatosan járjunk el pláne egy drágább darab esetében. Smile

5. Olló

A finom szőrök, cérnák, tollszegmensek darabolásához, fazonra vágásához szükségünk lesz egy köröm olló méretű éles, és hegyes ollóra. Különösen szerencsés ha ollónk a vékony hegyénél is jól illeszkedve záródik és vág. Ez akkor lesz fontos mikor egy nem tetsző helyen lévő akár egyetlen szál finom szőrt szeretnénk eltávolítani legyünkről. Elsőre talán nem de később lesz ilyen. Smile Fontos megemlíteni mindenképp, hogy legyen készletünkben egy olyan akár kimustrált olló is amivel a vékony drótokat, ólomhuzalokat, durva tollgerinceket fogjuk darabolni.

6. Tollcsipesz (hackle pliers)

A tollcsipesszel fogjuk feltekerni a horog szárára azokat a tollgerinceket amelyek műlegyeink gallérját vagy adott típusnál a testet képezik majd, illetve segítség lehet minden más anyag feltekerésénél is. Oly módon ,hogy a már a horog szárán  a megfelelő helyre a végénél fogva rögzített tollgerincet (vagy testanyagot/bordázatot) befogjuk a csipeszbe és akár egymás mellé tekerve a meneteket akár 8-as alakban keresztezve a meneteket szépen elrendezve feltekerjük. Így a toll vékony szegmenseibõl kapunk egy szép körkörös "gallért" ami fõleg szárazlegyeinket fogja a víz felszínén tartani, és ez a gallér szolgál majd a lábak imitálására is.

7. Félcsomó kötők (half hitch tool)

A képen látható 3 db cső végei különbözõ átmérőjű furatokkal vannak ellátva. Használhatjuk őket a légy kötésének különbözõ fázisai közötti elidőzéskor, amikor is egy hurokkal-félcsomóval fixáljuk az addig rögzített anyagokat, így megelőzve azt, hogy amíg tollat válogatunk meg egyéb dolgokkal szöszölünk az addigi munkánk ne menjen kárba egy lependeredő cérnagombóc és egy szétugró tollcsomó képében. Smile
És természetesen a légy kötésének végeztével több félcsomót elhelyezve a légy fej részén végleg rögzíthetjük mûvünket. Az eltérő átmérőjű furatok a különbözõ méretű horogfülekhez ill. cérnából kialakított fejméretekhez igazodnak. Az alábbi videón egy golyós toll szárával mutatják be hogyan kell használni a félcsomó kötőt.
  

8. Elkötő (whip finisher)

Az elsőre komplikáltnak tűnő szerkentyű szolgál a légy kötésének végeztével a fejen elhelyezett többmenetes kötés elkészítésére, amely kötés megakadályozza majd hogy sok munkával elkészített legyünk az elsõ lengetéskor atomjaira essen szét. :). Használatát praktikusabb egy videón bemutatni mint láncmondatokban ecsetelni.Az alábbi felvételen láthatjuk hogyan kell a szerszámmal a csomót elkészíteni ill. azt is hogy akár az ujjaink segítségével is megköthetjük ezt a csomót. Smile

9. Dubbing tű (bodkin)

Talán a legegyszerűbb szerszám viszont mindig jó ha kéznél van. Segítségével tudjuk a különböző szőröket, tollszegmenseket alakítani-igazgatni, amolyan "mindenes" szerszám. Smile
És ha a fejet lakkozzuk akkor is a dubbing tűt szoktuk használni a lakkba mártva és a fejre cseppentve a gyorsan száradó lakkot. Van aki kimondottan a lakkozáshoz parafadugóba szúrt varrótűt használ, ez az apró legyeknél precizebb munkát tesz lehetővé.

10. Szőrrendező (hair stacker)

Ha valaki sok őz illetve szarvasszőrből készült legyet szeretne kötni akkor ez az esztergált talprészből és az abba illeszkedő csődarabból álló szerszám lesz segítségére a különböző, hosszabb-rövidebb szálú szőrök csokorba rendezéséhez. Mindezt úgy, hogy a  szőrszálak végei egy vonalba kerülnek, ez az esztétikus legyek megkötéséhez elengedhetetlen.
A csövet belehelyezzük a talpba ezután az enyhén kúpozott végű csőbe a peremezett vége felõl bevezetjük a kívánt, korábban a bőrdarabról lemetszett szőradagot. Ezt tesszük úgy, hogy a szőrszálakat a vékonyabb végükkel (csúcsukkal) előrefelé vezetjük be a csőbe. Ez után határozott mozdulatokkal az asztal lapjához kocogtatjuk párszor az összefogott talprészt a csővel. Ha ez meg van oldalra fordítjuk és finom mozdulattal kihúzzuk a csövet. Azt fogjuk látni hogy szőrszálaink 4-5 mm-t kilógva a csőből gyönyörűen egymásmellé vannak rendezve. Kihúzhatjuk, finoman megfogva a kiálló részt, ügyelve hogy ne keverjük újra össze. Innentõl már rajtunk múlik mit kezdünk vele.:)

Ezzel végére is értünk az alapszerszámok kivesézésének.

Sokszor hallja az ember hogy a műlegyezés milyen drága műfaja a horgászatnak, ezt a tévhitet el is oszlatnám gyorsan ezen cikk kapcsán is. A fent említett eszközök itthon szerencsére már egyszerűen és olcsón beszerezhetőek, tekintve hogy a fenti képen szereplő szerszámok (a kerámia-bobbint leszámítva) halmaza 10.000 forint alatti összegből beszerezhető. Egy olcsóbb satut választva még ennél is kisebb összegből startolhatunk.
Ez 2-3 kg bojli ára. Smile

Ha valakinek kérdése merül fel a tárgyalt témával kapcsolatban akkor itt a cikk alatt illetve a fórum megfelelő rovatát használva vagy esetleg a Budapesti Műlegyező Klubot meglátogatva ezt megteheti. És ahogy a szemléltető videók is mutatják érdemes a net-en is a megfelelő keresőszavakkal böngészni.

Következik: Műlégykötés az alapoktól
                     2. Az alapanyagok   
                     3. Alapvető műlégytípusok
                     4. "Az első legyem !" (videó)
                     5. Különleges szerszámok

Hozzászólások

erazko képe

Sziasztok!

Eddig vettem e legyeimet!

Most sajnos picit- nagyon- megritkult a vízen eltöltött idők száma, ezért gondoltam rá, hogy a 4 fal között el kéne kezdenem kötögetni a 0-ról!

Majd magamon lemérem milyen lesz ez az iskola..
DE máris tanultam újat és kaptam segítséget!

üdv,
Erasko

Esetleg van valaki Győrből aki tudna segíteni, esetleg megmutatni a mesterséget?
Alapanyag beszerzésben?

Cephalus képe

Sziasztok!

Ezt csak garantálni tudom, mint pályakezdő.

Tudod ez a dolog nem is a halakról szól, a lényeg a horgászat, maga a folyamat!
(Jack O'neil)

Zotyó képe

Sziasztok !

Rajtam kívülálló de abszolút nem kellemetlen okokból Cool kifolyólag csak most tudok reagálni a hozzászólásaitokra. Köszönöm a bíztatást és remélem tényleg segítséget talál egy "pályakezdő" ha idetéved.

_sanya képe

en mar a masodik satumat gyilkolom le ... az elso is vmi forgo satu volt , ez a masodik meg meg egy danvise ami a satupofatol eltekintve hibatlan (de a satupofanak annyi)  ...
bobbinbol is van vagy 3 fele , igazabol mindegyik jo ... viszont a cernak erzekenyek a bobbinra ... pl az unithred cernak nem szeretik a femcsovu (femcsovegu) bobbint ... ha unival kotok akkor a porcelanosba fuzok... a danwille es hends cernakkal nem volt ien problemam ....
mikor oan helyen jarok vagy anyagot rendelek altalaban en is beujitok vmi szerszamot... legutobb vettem egy forgonyelu deluxe whip finishert , gondoltam mien jo lessz hisz a forgonyelu tollfogo is nacceru ... erre fel tok maskepp kell tartani mint a regi csomozomat  es csak kinlodva tok csomozni vele Angry ...
aztan van egy jopar szerszamom amit sztem 1x hasznaltam miota megvannak pl : szorrendezo. szarnyegeto szettek, bobbin trhreder nem is tudom mi van meg ... viszont amit szinte mindig hasznalok ha kotok, az alap satu, bobbin, ollo, elkoto ... legytol fuggoen tollfogo (a forgonyelu), vagy a kinai boltbol vett iratkapocs (a la petit jean eszkoz) egy darabka szivacs kisereteben es a twister ... jah! es a csipesz !

Móré Gyuri képe

Nekem mind a három féle bobbinom van. A legegyszerűbb a vastagabb cérnákhoz tökéletesen megfelel, de a TIEMCO előnye kétségtelenül megmutatkozik, ha 0,05-ös cérnával 18-20-22-es legyeket kell kötni. Mivel vékony a csőre, jobban hozzá lehet férni a horogöbölhöz is, és soha nem tépi a cérnát.

A tollcsipesz az indiai kakas gallér kötésénél jó, mert a pici tollat a lapát tenyeremmel nem birom fogni. A pofára nekem bevált a szigetelt kábel szigetelése az egyik pofán. Ha nem volt rajta, elcsípte a tollat, ha mindkettőn volt, akkor kicsúszott.

Az ollókból az vált be, amelyiknek az egyik élén recézés van, mert vágás közben nem csúszik ki belőle még a PP szál sem, és akár mm-enként is vissza tudom vágni ha elszabtam.

 Nincs nagyobb rajongója a legyezésnek, mint a giliszta!

PeterSon képe

Sziasztok!

Nekem egy alap satum van taimenből jött egy légykötő készletben. Egyszerű mint a faék.
A készletből egyedül a cérnatartót kellett cserélnem mert állandóan elvágta a cérnát. A leírt módszerrel megpróbálom feljavítani Smile
Most egy kerámiabetétest használok, abszolút problémamentes.
Tollcsipeszt nem nagyon használok, van egy tök alap de mint Zigi is mondotta vala megy kézzel is.

Zigi képe

Nem is annyira az a különbség, hogy kerámia vagy rézcső, hanem az, hogy mennyire vannak az élek elsimítva. Ha nem hibás, a rézcső is megfelel, sokáig nem is volt más. És sok-sok ezer legyet kötöttem velük, még mindig használom a 25 éves indiai cérnatartókat. Mivel idővel gyűlik a szerszám, persze kerámia is van már otthol, és mindegyikben van cérna. Az egyikben fekete, másikban barna, homokszínű stb. amit éppen legutoljára használtam Szóval légykötésnél benézek a fiókba, és ha az a szín, amire szükségem van, éppen benne van egy cérnatartóban, akkor azzal dolgozom. Kivételek a nagy legyek, csuka, tengeri stb... azokhoz egy hosszúcsőrű cérnatartót használok.

Tollcsipeszt nem igen használok, ujjal is megy. Persze apró dolgokhoz biztosan hasznos. Korábban többet használtam, és akkoriban szelepgumi volt rajta.

.....

Sok ember horgászik egész életén keresztül anélkül, hogy tudná: nem is a halat keresi.

(Henry David Thoreau)

Chornitzer Miklós képe

Nekem sem a "legsirályabb" cuccaim vannak, de speciel bobbin-ból a kerámiásat vettem. (...és három hete mégegyet, nem is gondolkodom másban, annyira bejött) Elvileg örök darab, hacsak rá nem lépsz. Tollcsipesz? Olyan közepén kiszélesedő izébigyulás, kényelmes a csípés vele, nem engedi el a tollat. Whip Finisher-t pedig magam hajtogattam egy békebeli szemüveg réz szárából. Nagyobb mint amit kapni lehet Ernőnél, de így akár kényelmesebbnek is mondhatnám.
Satu: az elsőt magam csináltam, 3-4 évig kötöttem vele. Aztán elkopott a pofa, nem szorított rendesen. (pedig szerszámacélból volt) Most egy  Rotary-m van, kicsit még szokni kell, de jó lesz ez, csak nekem van kacska kezem hozzá. Szóval az óccó cuccal is lehet dolgozni, csak macerásabb. Viszont ha egyszer lesz lóvé a tutik-ra, azokkal gyerekjáték lesz, ha ezekhez szokott hozzá a polgár.

-A vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra.
-Az elv pedig olyan mint a fing... amíg lehet tartjuk.

March Brown képe

Na,hogy egy kicsit megkeverjelek.Nekem kizárólag olcsó,anno 250 Ft-os,cérnatartóim vannak.Már nem tépik a madzagot,mert vékony drótra tettem egy kis homokot és fogkrémet,majd huzigálás előre-hátra.Teljesen jók lettek.
Speciel nincs semmilyen gumi a(z egyébként szintén rettenet olcsó) tollcsipeszem egyik pofáján sem,nem érzem hátrányát.
Ezzel együtt nyugodtan kipróbálhatod,Asszem az én csipeszemen sima szelepgumi volt.

'nekem nem hiányzik a "minnél többen legyenek",'

benyus képe

1. Én nemrég vettem, tehát érdemes   Biggrin
Eddig a 360 forintosokkal nyomtam, közülük egy egészen jó volt , nem nagyon szaggatta a cérnát. _AZT_  a cérnát meg pláne nem, amit legtöbbször használok. Anno a piacon vettem egy ökölnyi gurigát, rendes műszálas, 2 szálból sodort, pötizsan témákhoz kitűnő, persze csak 10-es horogtól felfelé. Naszóval ez a cérna tök jól bírja a fémcsöveset is. A TMC-vel csak pár alkalommal kötöttem, de még azt a cérnát se téptem el vele, ami a másikban 5 tekerést bírt ki.
2. Amikor a tollcsipeszt vettem, Ernő úgy mutatta, hogy húzzak rá csövet, másképp nem is használtam. Néha kicsúszik belőle a toll, de "mezítláb" sztem pláne kicsúszna. 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------
"A fantáziát kárpótlásul kaptuk mindazért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk."&

orcsik Tibor képe

Mióta legyezek, kötöm is a legyeket (hu ez ríímelt:D)
De soha nem voltam nagy spíler és a szerszámaim is a legolcsóbbak közül valók. Két kérdés jut most hirtelen eszembe:
1.) Érdemes TMC kerámia bobbinjára költeni, vagy megteszi az olcsóbb, csak kis betéttel rendelkező. (vagy maradjak csak a legprimitívebbnél, mert eddig csak kicsit rojtolta ki a cérnáim)
2.) Láttam múltkor egy olyan "tollcsipeszhatékonyságjavító" megoldást, hogy a pofák közül az egyikre egy szilikoncső volt húzva. Nem próbáltam még így, érdemes kipróbálni?

"...én még nem láttam és azt se tom, hogy kell jegyet venni, de állítólag csikorogva folyik a víz a domik közt." Mand

kelsza képe

Zotyó!

Gratula... Biggrin

"... és nem kétlem, hogy ama fánál elkapok egy fejes domolykót..."

Isaak Walton

mada képe

Köszönjük Zotyó! Yes

"úr isten! mit tettem!?"

janos623 képe

Nagyon örülök hogy elindult ez a sorozat, az alapoktól. Nekem nagy szükségem volt ( van ) erre. Most ismerkedem a legyezéssel és a leg kissebb morzsa is hasznos. Persze akik már régebbóta csinálják azoknak lehet hogy uncsi. De nem is őket kell tanítani  hanem az érdeklődő kezdőket.  Aligvárom a folytatást.

Mészáros János

Szittya képe

Gondolkozz könyv kiadásába is , én megvenném!

Cefi képe

 Köszi, Zotyó, jó és hasznos írás! Csak így tovább!!!  Yes

 

large képe

a legjobbkor jott Smile

riszpekt

" Happyness is a WET flyline "

kuti képe

Zotyó, te nagyon kis aktív vagy  mostanság, ezt már szeretem Wink

-------------------------------------------
<°)))><   fish or die ;)

Grizzly képe

Ez marha jó lett.A végére szép kerek lesz.Grat.

A medve okos élőlény. Ha álmos alszik de ha nem ,nem.

           Borbás Zoltán  Szentendre.