Lazacozás Írországban

Categoria: 
Philip barátom szíves meghívásának (igen könnyedén) engedve, egy csodálatos hetet volt szerencsém eltölteni Írországban, Atlanti Lazacra horgászva. „Lazacot fogni egyszerű és könnyű…” Sokat hallottam ezt a fülemnek oly kedves mondatot tőle, és kiutazásom után más helyi horgászoktól is. Bedobod a műlegyet, simán sodortatod, a lazac rávág a csalira, fárasztás, szákolás, öröm, fotó, visszaengedés. A valóság azonban alaposan rácáfolt az ígéretekre, de mindent csak szép sorjában…
A legjobb a szezon végén szeptemberben próbálkozni, ekkor van a legnagyobb esély elejtésükre. Előzetes egyeztetés után, miszerint az idő és a vízállás ideális, megvettem a repülőjegyet, és vártam az indulást. Ajánlata minden szempontból páratlan volt. Eljön értem a reptérre, nála fogok lakni, etet, itat, horgásztat, hoz-visz, szóval csak az engedélyt kell megvennem, még a felszerelést is Ő adja, azzal sem lesz gondom. Ilyen feltételekkel és azzal a tudattal, hogy a környék egyik, ha nem a legjobb horgászvezetője lesz a segítségemre bátran és reményekkel telve vágtam bele 10 éve dédelgetett álmom megvalósításába. Ferihegy-Frankfurt-Dublin, egy átszállással, öt óra utazás után érkeztem meg Írországba, ahol Philip ígéretéhez híven várt, bepakoltunk az autóba, és elindultunk az ígéret földjére. 240 km autókázás után (a rossz oldalon… borzalmas) érkeztünk meg –fanatizmusára jellemző- nem, nem a házához, hanem egyenesen a Suir partjára.

A Suir


A víz az Ipolynál kb. másfélszer szélesebb, viszonylag gyors és egyenletes folyású, de nem hegyipatak jellegű. Elég dús vegetációjú, tiszta vizű, köves medrű 1-2 méter mély viszonylag egyenes folyó. Igazság szerint nem teljesen ilyennek képzeltem, s bár láttam róla képeket, azért kissé meglepett. Inkább tűnt márnás, domolykós, mint lazacos, pisztrángos víznek. Elő a felszerelés-újabb meglepetés- egy pergetőbot, úszóval felszerelve. Fonott zsinór, kisebb csukázó úszó igen alulsúlyozva (az úszó felső harmada kint van a vízből horgászat közben) nagy egyágú horog, a csali pedig lilára festett rák, ami a fenék felett sodródik. A módszer végtelenül egyszerűnek látszik. Az ember bedobja a szerelést, hagyja, hogy az szabadon sodródjon, ha az úszó elmerül, az vagy hal, vagy kő. Nekem az úsztatás kimaradt horgász- pályafutásomból, így a folyamatos kontaktus úgy, hogy a sodrás által meghúzott zsinórt mindig visszaemeljük de közben a sodródó úszó mozgása teljesen természetes maradjon teljesen reménytelen vállalkozásnak tűnt. Mentségemre legyen szólva, hogy házigazdám -aki profinak tűnt ebben is- sem járt eredménnyel, így az első esti peca eredménytelennek bizonyult.



Itt jegyzem meg, hogy a csali feltűzésével is voltak gondjaim, mert míg látszólag ugyanúgy csaliztam, mint Philip, nekem szinte minden dobás után újra kellett csaliznom, neki csak kb. 10 dobásonként, vagy az elakadások után. Ekkor döntöttem el, hogy ezt inkább nem erőltetem s bár elmondása alapján ez a legeredményesebb módszer, én a továbbiakban kihagyom és megpróbálok a legyezésre összpontosítani.
Sötétedéskor pakoltunk össze, elindultunk haza, közben találkoztunk pár legyessel.



Az első lazac amit láttam


Kölcsönös bemutatkozás és a
-Jé, tényleg Magyarországról?
-Ott mekkorák a lazacok? (semekkorák, különben minek jönnék ide)
-Tényleg még pisztráng sincs? Akkor mire horgásztok?
Valamint a későbbiekben megutált „To catch a salmon is easy” kérdések után megvitatták a nap eseményeit (nagyon gyenge, senki sem tudja miért, összesen két hal esett) és elindultunk haza, Philip otthonába.

Bemutatkozás a családnak, könnyű vacsora, az elengedhetetlen tea tejjel (miért ti hogy isszátok? Citrommal??!) az elején borzalmas volt még a gondolat is, aztán megszoktam, kis túlzással megszerettem. A következő két nap eseményeit két szóval is jellemezhetném: terített betli. De kicsit bővebben, mert azért igen tanulságos. A lazacok az édesvízbe ívni jönnek, egyébként a tengerekben élnek. A kikelt ivadékok visszavándorolnak a tengerbe, majd mikor elérkezettnek látják az időt visszaindulnak születési helyeikre szaporodni. Egy részük vagy az út során, vagy a szaporodás után elpusztul, sokuk azonban sikeresen visszatér a tengerbe, tovább táplálkozik és nő, majd újra elindul a folyókba. Ezért van az, hogy ritkán ugyan, de néha hatalmas egyedek is horogvégre kerülnek. (A Suirban a legnagyobb lazac, ami partra került-milyen véletlen-, éppen Philip nagyapjáé volt, 57 lbs (kb 26 kg)) Az édesvízbe fölérve már nem táplálkozik. Több elmélet van azonban miért lehet mégis szabályosan fogni.

Az eredeti és a mű garnéla


Az egyik, hogy emlékszik a tengeri táplálékra, és mégis hajlandó egy-két falatot legyűrni, a másik pedig, hogy azt a pozíciót, ahol éppen tartózkodik , védi, és megpróbál minden betolakodót elhessegetni, de mivel keze nincs, ezt a műveletet a szájával kénytelen megtenni.

A betolakodók garmadája


Az okosok szerint az igazság valahol a kettő között van. A mi szempontunkból azonban ez teljesen mellékes, főleg ha valóban hajlandó a legyet felvenni. A legyező felszerelés a klasszikus: kétkezes, 15 ft (kb. 450 cm) hosszú 10-es osztályú bot, hosszúfejű (18-20 m), úszó spey zsinór, intermediate vagy lassan süllyedő spiccel, az úszó zsinórnál vékonyodó előke, 30-as körüli tippet és a légy, ami szinte kivétel nélkül, mindenkinél valamilyen narancssárgás, jellemzően tubefly (csőre (réz v. volfrám) kötött lazaclégy, a legtöbb horgásznál valamilyen Cascade variáns. Csak egyágú horog használata megengedett, és szigorúan catch&release. A horgot általában mindenki kicsámpítja a biztosabb akadás érdekében.

Szinte csak kétkezesekkel horgászik mindenki


A horgászat pedig: beállsz a vízbe, mely a parttól 3 méterre már derékig ér és eléggé sodrós. Keresztbe lefelé bedobod a legyet és hagyod, hogy szépen sodródjon, tartva a folyamatos kontaktust. Néha bele-bele emelnek egy kicsit, ilyenkor a csali megindul felfelé, majd visszasüllyed. A légynek a fenék közelében kell sodródnia, mert az esetek döntő többségében a lazacok a fenék közelében állnak, és csak itt kapnak. (vannak vizek, és időszakok, amikor felszíni csalival is meg lehet fogni, de ezen a vízen ez nem jellemző) Az árnyékos részeket kedvelik, és hasonlóan más pisztrángfélékhez előnyben részesítik a nagyobb kövek, akadályok mögötti részeket. Egy helyen hármat-négyet dobnak, utána lépnek lefelé pár lépést, (ez állítólag függ a halak méretétől, ami nagyjából vízenként azonos. 80 centis hal - 2 lépés) újra pár dobás, megint két lépés és így tovább a teljes szakaszon. Az eredményesnek gondolt, vagy tudott szakaszokat többször meghorgásszák, kb. úgy, mintha hagyományos írógépen írnánk: a sor végén vissza az elejére…

Megfelelő követési távolság


A kapás általában kétféle. Az egyik esetben hirtelen nagyon erős rántás, mint egy normális kapás, és azonnal húz is, de veszettül. A másik,- és ez a gyakoribb- olyan, mint amikor egy kisgyerek elkezdi rángatni az ember ingujját. Először kicsit, aztán hosszabban, aztán még hosszabban és erősebben, majd utána indul el. Bevágásra nincs szükség, a szerencsés horgász megemeli a botot és kezdődik a haddelhad. Az utóbbi típusú kapás a gyakoribb, és sajnos a lemaradás is. Csak húz egy picit, esetleg még egyet, aztán semmi. Az atlanti lazac erős. Erősebb, mint az általam ismert bármilyen édesvízi hal. Persze ebben az is benne van, hogy viszonylag erős sodrásban horgászunk, és ha már elfáradt, egyszerűen keresztbe áll a sodrásnak és nagyon nehéz szákközelbe terelni.

Optimális görbe


Szóval az első két nap számomra nem hozta meg az áhított sikert, mentségemre legyen szólva, hogy a nálam sokkal tapasztaltabb, gyakorlottabb horgászoknak sem volt mivel dicsekedni. A két nap alatt összesen 5 hal esett, 16 horgászra, ami máshol lehet, hogy jó átlag, itt azonban ez gyakorlatilag egyenlő a nullával. Pedig minden külső körülmény adva volt ahhoz, hogy jó eredménnyel zárjuk a napokat. Sajnos, vagy éppen szerencsére ez az, amiért a horgászat nem egyenlő a halfogással.

Philip a sokadik lazacával


Haltalanságom a harmadik napon tört meg. Reggel velünk tartott Philip egyik barátja is, Richard, aki Angliából érkezett és visszatérő vendége házigazdámnak. Mellesleg az Ő szájából is többször elhangzott a „lazacot fogni egyszerű” annak ellenére, hogy hasonlóan eredménytelenül zárta az előző két napot. Egy olyan részre mentünk, ahol a víz szélesebb volt, nádasokkal tagolva, következésképpen sokkal lassabban áramló, viszont mély. Nem legyespálya, és ezt Philip azonnal értésemre is adta. Neki úszós, nekem pergető felszerelés a kézbe.

Az első kifogott hal története a következő: Philip fölcsaliz, beállítja az eresztéket (nem méricskél, nagyjából tudja mekkora kell), átlendíti a cuccot a túloldal közelébe és közbe magyaráz:
Ott kb. 2 méter a vízmélység, nagy kövekkel az alján. (az úszó kb. 3 méter után elkezd bukdácsolni) Látod, ezek kövek. Kő…kő…kő…az úszó teljesen elmerül…na ez lazac. Akasztás fárasztás, szákolás (kb. 14 lbs), fénykép, vissza.

Az első dobásra!


1 óra alatt fog még kettőt. Közben én szorgalmasan pergetek. A műcsali speciálisan lazacra kifejlesztett, eredeti ír termék, nehéz testű, bevágott gumicsővel szerelt körforgó villantó, 16 grammos.

Flying condom (repülő óvszerek Smile


Kicsit fölfelé dobunk, megkezdjük a bevontatást, közben halkan mormolunk egy imát. Talán a harmincadik dobásra határozott ütés- bevágni nem kell, elég megemelni a botot. A botot fárasztás közben folyton igen feszesen és felfelé kell tartani, mert a lazac mindig a húzás ellenébe igyekszik, így a fenék közelében küzd, nem kezd el kiugrálni a vízből, ami csodás látvány, de veszélyes, mert ilyenkor szoktak meglépni és ebben a halínséges időben nem szeretnék ilyen hibát elkövetni.



A fárasztás vége felé Philip belép a vízbe és én kisebb közdelem árán szákba terelem életem első lazacát. Kb. 16 lbs (7,5 kg)

Életem első lazaca


Nem legyezve ugyan-de ez most mitsem számít. Fényképek hada, majd ölemben a hallal be a vízbe, és megkezdődik a visszaengedés, ami majdnem annyi ideig tart, mint maga a fárasztás. (persze, hogy óvatos voltam, hisz az első! nehogy elmenjen…) Sokáig tartottam a vízben, közben még pár fotó is elcsattant, míg végül elengedhettem. Philip barátja Richard is fogott egyet, szintén pergetve. Az úsztatás, bár látszólag egyszerű neki sem ment. Valójában ottlétem során négy embert láttam jól úsztatni, mindannyian helyi horgászok voltak. Úgy tartani feszesen a zsinórt, tehát a kontaktust, hogy az úszó közben ne mozduljon meg- szerintem lehetetlen vállalkozás, nekik mégis sikerült.
Ebédidőben bementünk a városba megebédelni (ezt minden nap megtettük, szinte rituális jelleggel 13 órakor, ha esik, ha fúj, irány ebédelni) állítólag a város legolcsóbb étterme, olyan tálcatologatós-önkiszolgálós. Az adagok nagyok voltak, de minden olyan ízetlen volt, és mindenhez valamilyen főtt vagy párolt zöldséget adtak. Főétel, süti, üdítő: 18 Euro –és ez a legolcsóbb.

Ebéd után vissza a vízre, most egy másik szakaszra. Ha többen horgásznak egy adott szakaszt, akkor kb. 30 méterre haladnak szépen libasorban egymás után, és nem igazán van jelentősége, hogy ki az első, vagy az utolsó. Sajnos ez a nap sem hozott legyezve fogott halat-s bár lazacot sikerült fognom, azért eléggé el voltam keseredve, mert én léggyel akartam… Philip megígérte, hogy másnap délután csónakból próbálkozunk, egy olyan helyen, ahol a vízben gázolás nem lehetséges, így azt a részt alig horgásszák.

Elérkezett a vasárnap, ennek megfelelően a horgász-sűrűség is nőtt valamelyest, ami nem csoda, hisz a 21 napos lazacos engedély 50 Euro, ami -lássuk be, még nekünk is semmiség. Új helyen próbálkoztunk, lejjebb, mint a megszokott részek, és a másik oldalról, de a metódus ugyanaz: Séta a vízben három dobásonként két lépés lefelé. Unalmasnak hangzik és az is volt egészen addig, míg az első kapásig el nem jutottam. Szerintem elbambultam, hisz a sokadik, dobás és monoton úsztatás után éreztem meg egy finom, majd egy erőteljesebb húzást. Későn tudatosult bennem, hogy ez hal, mit hal, LAZAC!!! A húzást azonban semmi sem követte, egyszerűen vége. (kb. olyan érzés, mint amikor az ember csukázik kishallal, és látja hogy az úszó komolyan bukdácsol, le-lemerül, aztán semmi) Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy tényleg bármelyik pillanatban bármi megtörténhet, és nem lehet tudni, hogy a lazac mekkora lesz, 3 vagy 30 kiló. Eddig ugyanis nem volt semmilyen visszajelzés, hogy jól csinálom-e, jó helyen úszik-e a légy. Kiderült számomra, hogy a légy mérete, színe és vezetése, a meghorgászott mélység jó, nem csinálok semmi hibát, egyszerűen a lazacok vagy nincsenek itt, vagy nem kapnak, és innentől kezdve csak a kitartás hiánya lehet az egyetlen ok, amiért hal nélkül kell távoznom. Közben az egyik horgász megakasztott egyet, persze mindenki rohant oda, hisz ez nagy szó a héten, amikor nagyon gyenge a fogás. Itt azonban nyoma sincs a hangoskodásnak, „okos” tanácsok osztogatásának, meg az „én is fogtam, de az sokkal nagyobb volt” . Hosszú és türelmes fárasztás után sikerült szákba terelni, fényképek, gratulációk és mehet vissza éltető elemébe.



Újult erővel vetettük magunkat a horgászatba, hisz az én kapásom és a fogott lazac sejtetni engedte, hogy a mai nap tartogathat még akciókat. Visszatértem előző helyemre és folytattam a horgászatot. 3 dobás - 2 lépés! Nagyjából a huszadik dobásra megtörtént a csoda. Finom húzás, aztán egyre erőteljesebb, majd a hal folyamatosan húzni kezdi a zsinórt, már az orsóról. Kétféle módszert alkalmaznak a horgászat során. Az egyik lehetőség, hogy az orsó fékje gyengére van állítva, és a lazac kapáskor az orsóról húzza a zsinórt, a másik, hogy kb. 40 cm-es szabad zsinór van az orsó és a botot tartó kéz között, és kapáskor elengedjük a zsinórt, hagyjuk, hogy a hal szabadon húzza. Ha a zsinór elfogy és a hal még húz, akkor már nem fog lemaradni, lehet a botot emelni és akasztani. Én ez utóbbi módszert használtam, így érzékenyebb a kontaktus, bár a helyiek elmondása szerint nincs jelentősége. Remegő térdekkel és kb. 200-as pulzussal ráfogok az orsóra és akasztok. MEGVAN!!! A bot magasan, ahogy kell, kiabálok Philipnek, aki kb. 50 méterrel fölöttem horgászik. Szépen komótosan kigyalogol a vízből, majd gyorsabbra fogja az iramot , vigyorogva beáll mellém a szákkal, és adja az instrukciókat. Magasan a bot! Erőltesd! Nyugi! A hal nagyon erős, amikor először meglátjuk, Philip konstatálja, hogy friss felúszás és kb. 16 lbs (nagyjából 7 kg). Még pár perc és érzem, hogy fárad. Az a baj, hogy olyankor keresztbe áll a sodrásnak és nem mozdul. Szerencsémre itt a sodrás gyenge, úgyhogy elég könnyen Philip szákjába tudom terelni. Sikerült!

Megfogtam életem első legyezett lazacát!


Csak most tudatosul bennem az érzés, szó szerint remegek. Ki a partra, fényképek, majd vissza a vízbe. Rövid pihentetés után elúszik, de az élmény marad. Annyira a hatása alatt vagyok, hogy befejezem a horgászatot, figyelem a többieket. Közben vadidegenek gratulációit fogadom amiben része van annak, hogy tudják -ez az első! Egyikük meghív ebédelni és teázni. Előkerül a teáskanna és a gázmelegítő, percek alatt kész a forró tea, természetesen tejjel. Jólesik, az idő kissé hűvös és olyan eső előtti párás, taknyos, a tea pedig forró és frissítő. Az ebéd pedig egyenesen mennyei. Faszénen sült csirkemell, sült krumplival. Ez a nap végre meghozta a lazacok kapókedvét, többen is akasztottak halat, sőt még egy kispisztráng is megéhezett az egyik légyre.

Délután hat óra körül Philip befejezte a horgászatot, és elindultunk a beígért csónakos lazacozásra. A csónak orrán kb. 50 méter kötél két rúd közé feltekerve, a végén egy nagyobbacska súly.



Ütött-kopott csónakmotor segítségével haladunk felfelé 2 kilométert. Ezen a részen a folyó mélyebb annál, hogy gázolni lehessen, ezért csak a parti pergetős vagy úszós horgászat lehetséges. Megérkezés után lemacskázunk, és megkezdjük a horgászatot. A metódus ugyanaz. Pár dobás után vagy felemeljük a súlyt és újra letesszük, vagy a kötélből engedünk egy tekerésnyit. Ezzel ugyanúgy, mint a gázolós módszernél gyakorlatilag centire át lehet fésülni a medret a lazacok után. A csónak elég kicsi, így csak egyikünk horgászhat, a másik irányít és a súlyt kezeli. Természetesen javarészt én horgászok, de Philip is dob párat. Itt szembesülök azzal, hogy kétkezes bottal is milyen pontosan képes dolgozni, számomra elérhetetlen távolságokra is. 35-40 méterre is (ezt onnan tudom, hogy a legyezőzsinór 40 méteres, és dobásai során kint van a backing is) pontosan a parti növényzet elé képes juttatni a csalit úgy, hogy egyszer sem dob belógó fákra, vagy ki a partra. Fél nyolc körül érzem a kapást. Rövid húzás után azonnal megindul. 50-60 centi zsinóradagolás után megemelem a botot ééés MEGVAN! A fárasztás hasonló a délelőttihez. Az előke elég vastag, szakítástól nem kell tartani, az egyetlen hibalehetőség, ha kiakad a horog. Szerencsére ez most sem következik be, így viszonylag hamar elfárad. Miután elfáradt keresztbe áll a sodrásnak, és csak húzatja magát. A szákolás elég nehézkes, mivel a szák rövid, a bot pedig hosszú. Az eljárás tehát a következő: a botot tartó kezet a hátunk mögé, magasan kinyújtva próbáljuk meg a lazacot a szákba terelni úgy, hogy a bot spicce az orrunk előtt van, tehát a bot szó szerint karikában. Nagyon féltem, hogy eltöröm a botot, de házigazdám megnyugtatott, és valóban, kisebb tortúra után szákban a második legyes lazacom, 18 lbs (kb. 8 kg). A sikeres szákolás után fénykép és mehet vissza.



Borzasztóan boldog voltam, egy nap alatt két igen szép lazacot sikerült fognom, és még egy kapásom volt. Maximálisan elégedett vagyok, mások is fogtak néhányat, s bár mindenki mondja, hogy nem az igazi, kezdetnek nem rossz. Ahhoz képest pedig, hogy tegnapig gyakorlatilag nem lehetett halat fogni, egyenesen parádés. A légy mindenkinél valamilyen narancssárgás rákimitáció, természetesen nálam is ez volt mindkét esetben, nevezetesen ezüst testű Cascade.

A Cascade, réz csövön


Elérkezett a hétfő, az utolsó lazacozással eltölthető napom, mert másnap a Suir felső részére készültünk, pisztrángozni. Ezen a napon visszatértünk az addig haltalan szakaszra, mert mindenki azt a részt tartja a legjobbnak. A víz továbbra is lassan apad, tiszta és a tegnapiak alapján jó esély mutatkozik egy sikeres horgásznapra. Philip ma egy angolföldön híres horgászt kalauzol, aki elmondása alapján két hete járja Írország vizeit kameramanja kíséretében, kilométernyi filmet elhasználva gyakorlatilag a semmire. A technikája merőben eltér az általam addig látottaktól, aktívan és kissé agresszíven vezeti emelgeti a botspiccet, bele-belehúz a zsinórba, így próbálva még életszerűbbé tenni a csalit és annak mozgását. Az első órában figyelem őket, de-mivel semmi eredmény nem mutatkozik, lejjebb mennek, én fent maradok, és megkezdem a horgászatot. Két ugrást is látok (ami nem is ugrás, inkább olyan „feljövök körülnézni” mozgások, így nagy reményekkel telve sodortatom a legyet. Kipróbálom az ellesett technikát is, de egyenlőre semmi eredmény. Kora délután azzal a szomorú hírrel érkeznek vissza, hogy a városban valamilyen munkát végeznek a vízben gépekkel, és hamarosan várható a víz bezavarosodása. Valóban, olyan három óra körül az addig kristálytiszta víz kissé kakaósodni kezd, ami azt jelenti, hogy hamarosan be kell fejeznünk a horgászatot. Épp az egyik legreménytelibb szakasz vallatásánál tartok, egy a folyó felett átívelő telefonvezeték alatt, amikor gyenge kapást érzek, de semmi, nincs folytatás. Kijövök a vízből, feljebb sétálok 100 métert és újra kezdem. A víz szemmel láthatóan egyre zavarosabb, mármár a befejezésen gondolkodom, amikor újabb gyenge kapás, de ennek már van folytatása. Igaz, hogy nagyon gyenge, olyan maszatolós, de azért csak elindul. Emelem a botot, a kapásból ítélve kis halnak gondolom, de mintha elakadtam volna, és abban a pillanatban elemi erővel indul meg ellenfelem, jó 40 métert lehúzva az orsóról. Nagyjából 60 méterre tőlem megáll, elkezdem lassan visszafele erőltetni, jön egy darabig, aztán újra elindul, de ez a kirohanása érezhetően gyengébb és lassabb is. Ezt az én húzom aztán Ő vissza metódus még kétszer megismétlődik, de érezhetően gyengül. Visszatornázom tőlem olyan 10 méterre, és akkor meglátom. Nagyobb mint a többiek voltak, és nem tudom hogy akadt. Szerencsére Philip visszaért a kiabálásomra, lejjebb belábalt a vízbe, és egy rövid kézitusa után sikeresen megszákolta a túra legnagyobbját, ami közel sem volt annyival nagyobb, mint hittem, kb. 9,5 kg, de borzasztóan erős volt.



A kötelező fényképek után óvatos visszaengedés, és a jóleső érzés, hogy ma is sikerült lazacot fognom. Többen is fogtak aznap, de a megérkező sáros víz gyakorlatilag lezárta a horgászatot. Átöltöztünk, összepakoltunk, és hazatértünk. Úgy gondolom, kicsit jól jött , hogy az építkezés által hozott sár ellehetetlenítette a horgászatot, mert így könnyű szívvel mondtam búcsút a lazacoknak, és az utolsó napot kihasználva, a pisztrángoknak szenteltük az időt. Nagyjából 70 km autókázás után érkeztünk meg a Suir felső részére. Philip itt született, gyerekkora óta ezen a szakaszon horgászik, így nála jobban kevesen ismerik a folyónak ezen szakaszát. A napijegy váltása után (15€) lementünk a vízhez, átöltöztünk és végre normális méretű bottal a kezemben kezdhettem meg a horgászatot. A folyó ezen felső szakasza igazi pisztrángos víz, itt már én is otthon éreztem magam. Térdig, combig érő dús vegetációjú patak, amibe sosem telepítettek, csak az őshonos és vad állomány lakja. Ez horgásznyelven azt jelenti, hogy borzasztóan nehéz megfogni a halat, mert a dús növényzetnek köszönhetően igen gazdag a víz rovarvilága, ezáltal a halak tápláléka, nincsenek sokan, tehát táplálék-konkurenciáról nem beszélhetünk. Az erős szél miatt a szárazlegyezés lehetetlen, apró volfrám fejes nimfákkal próbálkozunk, enyhén lefelé dobva és sodortatva. (mint a lazacozás, csak kicsiben) Semmi eredmény, ezért technikát váltok, kapásjelző, felfelé horgászat és szabadon sodortatva sikerül pár kisebbet lépre, azaz légyre csalnom. Lassan haladok felfelé szorgalmasan dobálok, de az átkozott szél ezt a módszert sem segíti, bele-belekap a zsinórba, így a légy felgyorsul, esélyt sem adva a halfogásra. Új helyre megyünk, szélárnyékot keresünk. Egymástól pár méterre horgászunk én az egyik, Philip a másik parton. Figyelem ahogy horgászik, két legyet használ, az alsó nehezebb bolharák, a felső kisebb pheasant tail nimfa. Akaszt két-három apróságot, majd egy nagyobbat, és még egyet. Közben én sem tétlenkedek, sikerül egy olyan 40 centis formát fognom, ami itt a szebbek közé tartozik.

Sebespisztráng  a Suir felső szakaszáról


Persze élnek a vízben igen tekintélyes méretűek is, de a mai nap folyamán nem volt szerencsénk hozzájuk. Lejjebb vonulva a víz kiszélesedik, és pár szedést veszünk észre a meglassuló vízen.

A Suir felső szakasza


Szárazlégyre váltok, de semmi. Cserélgetem a legyeket, de nem találom a szájuk ízének megfelelőt, így megúszom egyetlen kapás nélkül. Lassan itt az ideje a szedelődzködésnek, kimászunk a vízből és elindulunk vissza a kocsihoz.

Szép volt, jó volt, de nem hagyott mély nyomot bennem a mai nap. Sajnos az idő nem fogadott minket a kegyeibe, az erős szél és a hirtelen lehűlés elvette a halak kapókedvét, s bár Philip elmondása alapján nagy reményekkel indultam neki a mai horgásznapnak, kissé csalódottan távoztam. Hazafelé az úton ismét a lazacokról beszélgettünk, de pár telefon lehűtötte az esti lazacozás reményeit. A víz még mindig zavaros, semmi esély a fogásukra, így kicsit bánatosan tértünk haza.

Este átmentünk a közeli Pubba egy pár Guinessre, ami nekem annyira nem ízlett, de becsületből lenyomtam hármat. Este bepakoltam, másnap reggel 7 órakor pedig elindultunk Dublinba a reptérre. Az úton már a visszatérést tervezgettem, remélem lesz lehetőségem jövőre újra eljönni pár napra, és talán nagyobb szerencsém lesz, több halat sikerül majd fognom. Mindenesetre a túra egy olyan élménnyel gazdagított, amit egyhamar nem fogok elfelejteni, vendéglátómra, a megismert ír és angol horgászokra mindig jó szívvel és örömmel fogok gondolni. Köszönöm Philip ezt a vendéglátást és minden élményt melyhez a segítségeddel jutottam.

Aktuális információ a Suir-ról, guide szervíz, árak stb...
fishhunt.ie/

Hozzászólások

kuti képe

Remek túra, remek halak, jó írás. Még írj, szerintem jól áll! ;)

-------------------------------------------
<°)))><   fish or die ;)

Gyuszi az utánpótlás képe

Valóban, az első lazacom akkora volt, mint ami a képen van Biggrin .

 

legyezni jó...és vissza engedem

Ati képe

Le is fotoztad ahogy nezem...ottvanakezedbe :P

Egyszerű a filozófiám: Töltsd meg, ami üres! Ürítsd ki, ami teli van! Vakard meg, ahol viszket!

Gyuszi az utánpótlás képe

Kutya jó volt, szinte én is kifogtam a lazacot, miközben olvastam. Biggrin

 

legyezni jó...és vissza engedem