FFF dobóoktató vizsgák

Categoria: 

Magyaroszág valószínűleg előkelő helyet foglal el egy nemzetközi összehasonlításban az egy műlegyesre jutó vizsgázott oktatók számát illetőleg Smile Még nagyon friss az eredmény, a diplomákat sem küldték ki, de vasárnap óta 7 magyar CI (Casting Instructor) és 2 magyar MCI (Master Casting Instructor) felelt meg az FFF (Federation of Fly Fishers) vizsgáin a követelményeknek.

Mint az angol megnevezés is mutatja, itt nem csak dobótudásból kell vizsgázni, hanem dobó oktatói felkészültségből is. A korrektül kivitelezett dobások mellett a vizsga nagy része a dobás dinamikájának megértésére/tanítására és a dobóhibák felismerésére/kijavítására koncentrál. Temészetesen illik tisztában lenni horgászhelyzetekkel, felszereléssel, trükkdobásokkal, tanítási elmélettel, módszertannal, különböző célhalak horgászatával stb... Egy szó mint száz, elég kerek a csomag Smile Számomra, több mint 20 év legyezés után, többnyire segített a tapasztalat, de itt-ott rá kellett jönnömm, hogy amit csináltam, az nem teljesen korrekt, illetve sokat fejlődött a műlegyezés, és ma már nem a legoptimálisabb megoldás az én 20 éves rutinom. Mindenképpen a legnagyobb eredménye a vizsgának az arra való felkészülés volt.

Ernővel már tavaly ősszel beszéltünk róla, hogy az idén megpróbáljuk a Master szintet. Már decemberben össze volt állítva a szükséges tankönyvek és oktató filmek több száz dolláros listája, amiket az USA-ból megrendeltünk. A kemény tél miatt a dobásgyakorlásos kicsit később indultak be, de igyekeztünk behozni a lemaradást. Az egész felkészülés alatt nagyon jó volt, hogy nem egyedül, hanem közösen dolgoztunk a cél érdekében. Köszönet Ernőnek ez úton is Smile

Paul bemutat

Mi pedig figyelünk

Egy fontos lépcső volt a felkészülésben az a hétvégi workshop, amit Paul Arden szervezett Gyékényesen. Itt több CI vizsgára készülő romániai, szerbiai, horvát sőt egy prágai sporttárs is megjelent. Nagy köszönet Paulnak a munkájáért. Paul bemutatta a dobásokat, sőt Ernőt és engem is megkért, hogy segítsünk a felkészülő CI jelölteknek. Nagy élmény volt ez a két nap, de nem elég a felkészüléshez. Legalábbis mi Ernővel úgy gondoltuk, minél jobban felkészülünk, annál több esélyünk van egy eredményes vizsgára.

Ernő koncentrál bemutás közben

Én is igyekszem szűkíteni a loopot

Philip Maher, egy írországi MCI és még vagy 5 különböző oktatói vizsga tulajdonosa örömmel vállalta, hogy átveszi az egész vizsga anyagát velünk. Azt mondta, mivel nem lehet tudni mit fognak kérdezni tőlünk, ezért jobb ha mindent átbeszélünk. A haragos vulkánok szelleme is kegyes volt hozzánk, oda és vissza is menetrend szerint indult a gépünk. Nagyon intenzív napokat töltöttünk Írországban, este még éjfélkor is kérdésekre válaszoltunk, sőt a kocsiban ülve is a vizsga anyagáról elmélkedtünk. Philip itt-ott igen megforgatott bennünket, ami nagyon hasznos volt, mert a kezdeti bizonytalanságból pontosan egy stabil tudást varázsolt. Philip a házában látott vendégül minket, ahonnan reggeli után kihajtottunk egy füves részre, és estig dobásgyakorlás Smile Kicsit megküszködtünk az erős ír széllel, de megtudtuk, addig nem beszélhetünk erős szélrő, amíg a sapka még a fejünkön van Biggrin The wind is your friend, mondta Philip. Lehet, hogy a tied... gondoltuk Ernővel. Végül is, az erős ír szélben való gyakorlás is segítségünkre lett, mert a hétvégi vizsgán orkánszerű széllökések között kellett formálni a loopokat. Thank you Philip!

Philip oktat (explain - demonstrate - teach)

Ernő önkéntes ír kollégákkal kozultált a dobópálya kimérése előtt 

Egy arra tévedt ír srácnak Ernő csak úgy pedagógiai gyakorlat képpen megmutta milyen az igazi dupla-húzás

Amíg mi gyakoroltunk, ír barátaink lazacra horgásztak

Csak úgy ittuk a tudást magunkba

Maga a vizsga viszont nem volt nehéz. Illetve nem emlékszem, lett volna kérdés, mikor ijedten keresgéltem a szürkeállományomban válaszra. Az alapos felkészülésnek meg volt az eredménye. Természetesen izgultunk a vizsga előtt, Ernő talán egy kicsit jobban mutatta mint én Biggrin
A kanadai Denise Maxwell és az olasz Raffaele Mascaro vizsgáztatott bennünket. Mindkettő BOG (Casting Board of Governors) Denise ráadásul az egyetlen női THCI (Two Handed Certified Instructor) vagyis kétkezes mester! Egyébként Denise mint steelhead-guide dolgozik otthol Kanadában Smile

Vallatják Ernőt

Ilyen szűk loopot dobok ha kéred, mutatta Ernő magabiztosan

Meg is volt az eredmény

Mr. Master - Magyarország második MCI oktatója

Denise eligazítása az írásbeli vizsga előtt

Koncentrálás az írásbeli vizsgán

A vizsgánk után rögtön, mint már Master oktatók, mi is vizsgáztattunk. Nagy örömömre, én gratulálhattam a CI vizsgához Szmutni Ákosnak (Ré), Ernő pedig Bácsai Tamásnak. A mostoha időjárás ellenére nagyon jó volt a hangulat, és eredményesek a vizsgák. A vizsgára jelentkezett 14 emberből, 12 átment. Horvátok, szerbek és románok a 4 magyar mellett. A délvidéki oktatók közül is eljöttek egy páran egy horgászat és esti borozgatás kedvéért. Azt sem bántuk, hogy Balázs ismét hozott a saját borából is Smile

Helyi guide-ok segítettek a vendégeknek halat fogni

Tavaly vizsgázott oktatók is megmutatták, értik a szakmát

Az FFF elveinek szellemében, a megszerzett tudás elsősorban arra való, hogy továbbadjuk. A Műhosz által támogatott dobó-délutánok a ligetben ezután is megrendezésre kerülnek, a részvétel nem Műhosz tagoknak is ingyen van. Tagsággal természetesen lehet a Műhoszt támogatni Smile

Szeretnénk még az idén 1-2 műlegyes napot tartani vidéken is, de csak akkor és ott, ahol igény van rá. De nem tudjuk 2-3 oktatónak, 1-2 légykötő mesternek a hétvégéjét, több száz kilométert vezetve "csak" 4-5 érdeklődőért megszervezni illetve megmagyarázni.

Mégegyszer köszönet mindenkinek aki segített, és gratulálok a levizsgázott oktatóknak!

További képeket még fel fogok tenni, de még nem kaptam meg őket, és a beszámolóval nem akartam már várni.

Bilder: Hr. Vareß und Zigi

Hozzászólások

benyus képe

Gratulálok én is minden MCI és CI okleveles oktatónak a teljesítményéhez!
Ezúton is szeretném megköszönni segítő hozzáállásukat, amit rendezvényeken, vagy személyes találkozások alkalmával a részükről tapasztalhattam Bow

-------------------------------------------------------------------------------------------------------
"A fantáziát kárpótlásul kaptuk mindazért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk."&

pig hunter képe

Szerintem a szivarügy előtt  gratulálni kellet vona a Ziginek és az Ernőnek!?

Csak nézel mint hal a szatyorban!!!

Ré képe

"amúgy sem újgazdag. Mindig is gazdagok voltak"
Biggrin  priceless Biggrin

Ré képe

Én is szeretném megköszönni a segítséget mindenkinek, Ernőnek, Paulnak, Józsinak, Ziginek és Tominak.

March Brown képe

Aludtam egyet erre a szivar históriára,és elnézést kell kérnem az illetőtől,illetve azoktól,akik hasonlóan.Más idők járnak már,na...
Legalább nekem lehetett volna annyi eszem,hogy tízig számolok,akkor egy sort sem írtam volna.
Bocs!

'nekem nem hiányzik a "minnél többen legyenek",'

Paskay Ernő képe

Zigi: ez kerek lett, szívemből szóltál...
mindenkinek aki segített a felkészülésben: nagyon köszönöm
mindenkinek, aki gratulált: nagyon köszönöm
a szivarra: bár sokan nem ismerik, Peti pont leszarja hogy kell a szivart szívni, simán jól érezte(tük) magát(unkat) és gyanítom fogalma sem volt arról, mit szív. Akkor ki a sznob?... Wink
Szóval köszönet mindenért azoknak, akiknek gondolom, kiemelten Paul Arden, Philip Maher, Zigi, Bánáti Józsi.

vagynem...
"Nem azt teszi fel, mi rajzik. Az rajzik, amit felköt." 

www.legyezohorgasz.hu
www.kalandhorgaszbolt.hu

Gyuszi az utánpótlás képe

Királyak vagytok, mégegyszer grat Yes
Majd harminc év múlva talán én is Smile

 

legyezni jó...és vissza engedem

Ré képe

Van amelyik szivarnál a gyűrű ragasztásánál használt enyv hozzáragad a dohánylevelekhez is, ezeknél nem is lehet levenni a szivar tönkretétele nélkül. Cohibát is találni ilyet, Monte Christo-t is. Régen egyébként még az angol lordok is gyűrűvel szívták, annak ugyanis funkciója volt: nem lett sárga a fehér kesztyű a nikotintól.

Zigi képe

Ja, wazze, majdelfelejtettem.

Egy alig használt, frissen mosott gázlókabát eladó.
Érdeklődni Ernőnél Biggrin

Jujj!!!! Ezt most elrontottam, az aprókba kellett volna????

Gyuri segíts!!!!

.....

Sok ember horgászik egész életén keresztül anélkül, hogy tudná: nem is a halat keresi.

(Henry David Thoreau)

Zigi képe

Peace van itt is, meg vidámság Smile
Megyünk a Klokotra az éjjel. Csak még sört kell vennem, hogy tudjak énekelni Maninak útközben, nehogy elaludjod.
Már várnak ránk a hatalmas bosnyák pérek (Thymallus Brutalis) meg a helyi iszonyúan sebes pisztrángok. (Salmo Trutta Schumacherensis) Sőt, lehet lesz tűzijáték is, ha valamelyik csehnimfás spori megakaszt egy ki-be-alámosott aknát Smile

Teljesen értem a szivargyűrű-problémát. Viszont műlegyes körökben másra kell inkább vigyázni. Nagyobb nemzetközi "flycasting challenge" rendezvényeken, már nem igazán illik márkanevekkel dicsekedni. Mindenkinek erősen ajánlom még a rendezvény előtt a Sage-G.Loomis-Orvis stb. hivalkodó neveket lesmirglizni a blankről, mert rohadtul ciki.... Most tanultam meg én is. Viszont jó érzés tudni, van még élet a mestervizsga után is Biggrin

.....

Sok ember horgászik egész életén keresztül anélkül, hogy tudná: nem is a halat keresi.

(Henry David Thoreau)

kelsza képe

szívből örülök a sikereteknek... Smile

"... és nem kétlem, hogy ama fánál elkapok egy fejes domolykót..."

Isaak Walton

March Brown képe

Semmi kötekedés jellege nem volt. Kiss Csak vannak még olyan begyepesedett agyú,konzervatív alakok,akik ezt a vagyonnal való burkolt dicsekvésnek veszik("Látjátok?Nekem ilyen drága szivarra is telik!),ami különösen külföldiek előtt lehet blamás.
Igazándiból nekem a kilenc is páros az ügyben,csak gondoltam,szólok,ne égjen feleslegesen a tag.

'nekem nem hiányzik a "minnél többen legyenek",'

HT 6 F képe

Respect az Uraknak.

"Na akkor még azt jegyezzétek meg: a jó dubbing csak a kosorrú, lógófülű, angóra baknyúl szőréből készülhet!"

Zigi képe

Direkt én kértem megy, hogy hagyja rajta, mert így hamarabb beindulnak a hozzászólások az írásra Biggrin
Péter amúgy sem újgazdag. Mindig is gazdagok voltak.

.....

Sok ember horgászik egész életén keresztül anélkül, hogy tudná: nem is a halat keresi.

(Henry David Thoreau)

March Brown képe

Legközelebb szóljatok a "helyi gájdnak",hogy ne hagyja a szivaron a gyűrűt,mert az a jólneveltség hiányának egyik alapvető jele(persze ha nem újgazdagokról van szó-ott lehet).

'nekem nem hiányzik a "minnél többen legyenek",'