Dráma a Hegyen (-vallomás)

Categoria: 

„A valóság is lehet olyan szép – sőt szebb! -, mint a hazug ábránd.” jutott eszembe a minap Fekete István, gyerekként ronggyá olvasott klasszikusának, a Tüskevár c. regényének egyik mondata. Visszaidézve a május 20-i pecát, ennek inkább kitekert változata jut eszembe: az elképzeltnél is lehet durvább a valóság… mégis szép!

Hosszú volt az elmúlt két hét. Munkahelyi konfliktusok, üzemzavar, hajtás. Elég volt! Már a pihenőnapom előtt tudtam: - fölmegyek a Hegyre!

A Hegy. Csak így. Másoknak kissé fellengzősen. Nekem viszont a mindenem: vigasz, megnyugvás, feltöltődés. Itt kiléphetek a hétköznapi valóságból, belecsöppenve egy meseszép tündérvilágba. Önmagam lehetek: a környezetére rácsodálkozó gyerek. Vagy inkább zsákmányra éhes vad. Legyesbotot markolászó, áldozatát kereső ragadozó. Szemeim, érzékeim csápjai a vizet lesik: hol mozdul, rejtezik préda?
Persze, miután hálómban a pöttyös, csillapodik a láz és nem (- vagyis egyre ritkábban…) nyúlok a hátizsákban lévő taglóért.  Nem tudnám igazán bántani ezeket a… játékhalakat!

Május 20-án én voltam csak így ezzel…

Nem kezdődött szokványosan a peca.
Már a jegyvásárláskor felemás érzésekkel hallgattam, hogy aznap, úgy délelőtt 11 óra körül medencetakarítás lesz, úgyhogy átmenetileg be fog zavarosodni a patak!
„-Mindegy, ha már itt vagyok, le nem megyek lengetés nélkül! Egyébként is, az még legalább 3 és fél óra, aztán meg: majd meglátom”.

Szépséges, napsütötte, tavasz végi reggel volt. Harmatos fű, madárfütty, kisebb kérészrajzások. Mindezek ellenére nehézkesen, lassan indult csak be a bolt: fél 11-ig, talán ha 4-5db, nagypöttyű apróságot sikerült fogni, háromszor járva végig a „tutit”.
„-Hmm… Itt nem ehhez vagyok szokva…”
 A harmadik kör végén, egy kiugró sziklára lecsüccsenve, elmajszoltam a magammal hozott szendvicset és közben elhatároztam:
„-Még egyszer fölmegyek és rápróbálok az egyik fenti gödörben látott” - ez idáig egyetlen - „szebbecske szivárványosra!”      
Van egy gödör a patakon: bal partján derékba vágott égerfa, gyökerei közt gyerekkádnyi üreggel. Ide szívesen behúzódnak a halak: míg ők észrevehetetlenek, addig az elúszó kaját jól szemmel tudják tartani rejtekükből. Itt sikerült észrevenni a szivárványost: bár az első körben rontottam a kapását, bíztam benne, hogy az óta „elfelejtette” a szúrós falatot…
A gödörhöz érve csalódottan kellett látnom, hogy már zaccosodik a víz, valószínűleg megkezdték a takarításra váró tenyésztőmedencék vizének leeresztését. Nem jó előjel, mert a zavaros vízre érzékeny halak – rendszerint leállnak a táplálkozással.
„-Hát ez f..za!”
Sejtésem beigazolódni látszott: tucatnyiszor úsztattam végig a nimfámat a tuskó előtt – kapás nélkül. Bár, mintha egyszer megborzongott volna a zsinórom, de üresnek bizonyult az akasztás.
Már majdnem elindultam lefelé, amikor a pool végében észrevettem, az egyre sárgásabb vízben szedegető kissebest. Elnéztem egy darabig, amint szinte egyhelyben „lapátolt”, és időnként hol jobbra-, hol balra cikázva arasznyi testét, felcsípett valami víz sodorta szmötyit.
Gyarló az ember, „ha nincs ló jó a sebes is” alapon, elrontva az idillt, elépöccintettem a legyemet. A kis játékhal nem vette észre a csalást és felvette nimfámat. Hopp! Akasztás után egyre kisebb köröket róva fejezte ki nemtetszését. Amikor megcsendesedett, elkezdtem magam felé terelni, óvatosan:
„-Gyere csak, egy sztárfotó, és már mehetsz is vissza!”

De nem így lett…

A pool közepénél, a tuskó vonalába húzva a villódzó apróságot, váratlan dolog történt: a tuskó alól valószínűtlenül nagy, sötét sziluett rongyolt ki, és kapta oldalba a halacskát. A hosszú (bajai, süllőzéssel telt) évek alatt szerzett rablóhalas reflexek működtek: botomat tizedmásodperc alatt a víz színéig engedve nyúltam utána a rejtekébe visszaforduló ragadozónak.
Az, nem érezve ellenállást, elkezdte lenyelni az ÉN halamat; annak szájában a nimfámmal!
Teljesen a jelenet hatása alá kerültem. Kezem-lábam vibrátor, és elképzelésem sem volt, hogy most mit tegyek ezzel a szörnnyel.
Fél kézzel a botot tartva, cigit kotorásztam elő és meggyújtottam. Néhány „nyugodt” pillanat elég volt ahhoz, hogy a lelki egyensúlyom – részben, a helyére billenjen, és átgondoljam a dolgokat:
Előkém frissen kötött, de csak 12-es, a nimfás horog 14-es és mivel a kicsi sebes szájában ül, nem valószínű, hogy megakadna - ha akasztok. Nem valami jók az esélyeim! Egy megoldást láttam arra, ha meg akarom fogni (és naná, hogy meg akartam…).
Begázoltam a vízbe, és óvatosan összeszedtem a kint lévő zsinórt. Mikor a tuskótól csak botnyira voltam, jobbommal megmarkoltam a merítőmet, és úgy álltam meg a tuskó fölött, hogyha a hal megugrana, csak lefelé tehesse azt.
Számításom bevált: a csuklóból megemelt bottól és a megfeszülő zsinórtól megijedve megiramodott a sodrással, én pedig, a botot tovább emelve - lassítva rohamán, a készenlétbe helyezett hálóval alámerítettem… Egy fröccsenés… Megvan !!!
A hálóban már meglepően nyugodtan viselkedett, és mire partot értem (kb. 6-lépés…), már nem mozdult. Egyáltalán nem. Elpusztult. Megfulladt.
A várt siker helyét valami megmagyarázhatatlan, kesernyés ízű érzés váltotta fel. Kavarogtak fejemben a gondolatok…
Percekig ültem mellette a fűben.
Hosszú idő után, mint aki kábulatból eszmél, megmozdultam. Kivettem a torkából a kishalat. A kishalat, Akit megölt, és Akitől később megfulladt… mégis bűntudatom volt.
A tenyérnyi apróságot a nimfától megszabadítva egy bokor alá helyeztem el, hogy az erdőre bízzam. Néhány falevéllel takartam el megtépett alakját…
A nagyot, miután beírtam a fogási naplóba, a hátizsákomba tettem.

 

Aznapra valahogy elég volt a pecából, elindultam hazafelé a nehéz-, egyre nehezebb hátizsákkal.
 

Meredek domboldalon kitaposott ösvény vezet a patakparton, hazafelé. Ezen lépdeltem, bús hangulatba merülve.
 Lepillantva a patakra (mely lassan tisztulni kezdett), a napsütötte vízben apró, arasznyi sebeseket láttam meg, amint játékosan szedegettek a tavaszvégi csemegékből. Egy mélyről jövő sóhaj után csak elmosolyodtam, és arra gondoltam, hogy Ők már biztosan nem kerülnek a bokor alá…
 „… játékhalak…”
Igazítottam egyet a hátizsákon, és ezek után, mintha a pántja sem húzta volna már annyira a vállam…

 

(… húgom emlékére…)

Hozzászólások

Pitti képe

...így lesz a húshorgászból (-lassan) műlegyes!
Csaba! Köszi! És tavaszig: Hejő, Szinva... Wink
Mindenkinek: Békést, halast, JÓT!!!
Üdv: Pitti

"Jé, ez berreg is?!"

_sanya képe

a nagyot pedig a hatizsakba tette mert megfullaldt vagy mi Smile

Grizzly képe

Sanya ! Olvasd el mégegyszer.A pici ment a bokor alá.

A medve okos élőlény. Ha álmos alszik de ha nem ,nem.

           Borbás Zoltán  Szentendre.

_sanya képe

hibaztal ! megpedig ott hogy ha mar ugyis feldobta az uszonyat, helyben fel kellett volna bontanod es megnezni a gyomrat - valszeg giga tegzesek voltak benne mert egy ekkora hal mar minden mozgo  elolenyt kipusztit maga korul - ez ilyen esetben hozzatarzozik, megengedett sot termeszetes muvelet ...

pufi képe

Szerintem is jó írás megaztán érdemes figyelembe venni azt a tényt is,hogy nem minden visszaengedett hal éli túl a találkozást!

pufi

mizsercsaba képe

Pitti tudod: "A sas nem kapkod legyek után!". Smile
Semmi okod a szomorúságra. Nem menthetsz meg minden halat. Egyszer - nagyon lassú kanalazás során - egy földig érő csukát öltem meg. Annyira mélyre nyelte, hogy belehalt. Nem tudtam megpucolni, neki adtam egy barátomnak. Persze sose felejtem el, ahogyan fuldoklott a vízben, mikor kétségbeesetten próbáltam életre kelteni... :(
Az írás szép, csak jönne már a tavasz!

 

Pitti képe

Zigi! Sőt! Szeptember végén, a Hejőn majdnem megismétlődött a történet: a polival fogott-fárasztott kb. 20 cm-s dominak vert oda, ezuttal csuka. Bár ekkor még nem lett a végkifejlet "drámai"( elvettem Tőle a "játékhalat"), de októbertől ezen tapasztalat alapján, zonkerekkel, alapos rendet vágtam a Hejő csukái közt... lát6ttad/kommentáltad a képet Wink

"Jé, ez berreg is?!"

Pitti képe

Pufi! A lelki nyűgöm igazi tárgya, hogy az eddigi "legyes" legnagyobb sebesemet - gyakorlatilag - élő csalival "fogtam"...
.

"Jé, ez berreg is?!"

Zigi képe

Hihetetlen, de ilyen hihetetlen dolog máshol is megtörnénik...

Az utolsó vacsora

Azt azért figyelitek, hogy a Ceeff.com még az angol The Sun előtt hozta a sztorit Biggrin

.....

Sok ember horgászik egész életén keresztül anélkül, hogy tudná: nem is a halat keresi.

(Henry David Thoreau)

pufi képe

Lehet,hogy tuskó vagyok,és nem értettem meg az írás mondanivalóját,de nekem semmi kifogásom azzal,ha valaki elvisz 1-2 halat akár rendszeresen is(a megengedett mennyiséget figyelembe véve)és jóízűen elfogyasztja azt.

pufi

Pitti képe

...köszönöm...

"Jé, ez berreg is?!"

Gyuszi az utánpótlás képe

Ez igazán tartalmas, nem is találok szavakat rá.

 

legyezni jó...és vissza engedem

ha12 képe

Nem semmi történet. Egy baja van, nem tetszik a legvége. Respect.................................

..........Horváth András..........Nagykanizsa..........