Angol földön

Categoria: 

Az ember élete alakulhat úgy, hogy egy európai nagyváros közepén találja magát és hosszabb időre nélkülözni kényszerül kedvenc honi folyóit, tavait, patakjait. Velem pontosan ez történt, amikor 2005 elején Manchesterbe indultam abban a tudatban, hogy a kora tavaszi ébredező keszegekre, a nyári szederérésre a Dráván és az őszi nagy csukákra még legalább egy évet várnom kell… Mivel az autóba már egy fogpiszkálót sem lehetett bepréselni, nemhogy a majd két évtizede gyarapodó horgyászbotarzenál akár töredék részét is, azzal nyugtattam magam, hogy Angliában bőséges a választék és ezek szerint kénytelen leszek rögtön felkeresni egy horgászboltot, ha megérkeztem.

És ha már a műlegyes horgászat hazájába csöppentem, világos, hogy az első vétel csakis legyezőbot lehet, majd megtudják az angolok, hogyan pecál a magyar…

DerwentwaterMiután átverekedtem magam a finoman szólva is túlbürokratizált hivatali labirintusjátékon, beköltöztünk a lakásba, majd kitakaríttattam a lakást, bankszámlát nyitottam (vigyázz, ez nem kis dolog!) és megtudtam, hogy a feleségemet valójában Mrs Husseinnek hívják és 1 éve nincs érvényes TV engedélye, stb., komoly késztetést éreztem, hogy most már végre lila karikák helyett zöld mezőket és csobogó patakokat lássak…

Mivel helyismeretem semmi nem volt, a szerencse sietett (nem először) segítségemre. A horgászbolt tulajdonosa ugyanis, akihez véletlenül elsőként betévedtem egy jól ismert legyezőhorgász, bot-építő mester volt, aki látván kezdeti bizonytalanságomat számos értékes tanáccsal látott el.
hajnalÜröm volt az örömben, hogy Manchester szűkebb környezete – hála az iparosodás töretlen párszázéves lendületének- nem büszkélkedhet kristálytiszta folyók sokaságával és híres őshonos pisztrángállománnyal, bár mint megtudtam, a rekreációs munkáknak köszönhetően egyre több, korábban szennyezett vízbe is szépen visszatért a természetes halállomány. És mivel kacsaúsztatóban (ilyen elég sok van) nem akartam a két napja odatelepített pisztrángokat drága pénzért a konyhaasztalomra áttelepíteni, a mester javaslatára vállaltam a jó százkilóméteres utat és elkezdtem az ismerkedést a Stocks víztározóval. Hála az erősödő angol természetszeretetnek és a régre nyúló legyes hagyományoknak, a jókora (100-500 hektáros) víztározók nagy része horgászvízként is működik, sokukon pedig kizárólag műlegyezve szabad horgászni (a Stocks is ilyen).
Arra rögtön rájöttem, hogy ellentétben a zsebkendőnyi vizekkel, itt nem könnyű megfogni a halat. Bár intenzív, kéthetenkénti telepítés van, a nagy vízfelület és mélység (15-20m) valamint az a tény, hogy arányában rengeteg profi legyes látogatja, nem könnyíti meg a halfogást egy helyismerettel nem rendelkező ember számára. forrásvidékTalán ezeknek (is) tudható be, hogy az első alkalommal a meredek partoldal kétszeri megakasztásán túl, semmit nem fogtam.
Plusz örömként ért, amikor megállt mellettem egy kalapos, mosolygós öreg, aki iszonyatos skót akcentussal rám dörmögött, amit kellemes Scotch-illatú felleg követett: Fiatalember, én 60 éve legyezek – volt magának valaha dobóórája? És mutatott egy-két trükköt, olyan könnyedséggel, amit sosem láttam korábban senkitől. A tározókon alapvetően nagyot kell dobni – 6-7 –es botnál kisebbel nem is dobál senki – ami ahhoz is kell, hogy az itt használt szokatlanul hosszú, nemritkán 6 méteres előkét akár 3-4 léggyel felszerelve szépen ki lehessen teríteni. Mindemellett az angol dobási stílus alapvetően nem erre a célra lett kitalálva.
Summa summarum, megkértem Colint, a horgászboltost (aki mellesleg akkreditált oktató is), hogy tanítson meg végre rendesen, angol stílusban dobni.farasztas Ezután rendszeres hétvégi elfoglaltsággá vált, hogy kijártunk dobálni egy mezőre, ahol történetesen egy modellrepülőző társaság is rendszeresen gyakorolt, nem kis rémülettel figyelve, mikor akasztunk meg egy gépet (bár ez sokkal kevésbé lett volna vicces, mint amikor jó 15 éve egy sirály kapta el a süllőnek szánt csalihalamat egy balatoni mólón, és vagy félszáz ember fetrengett a röhögéstől, amikor a felszerelés elkezdett a nap irányába emelkedni….).

A Stocks, bevallom, jópárszor megviccelt ezután is. A fogós legyek nemcsak szezonálisan, vagy napról-napra, de napszakonként is állandóan változtak, a fogós színek meg sokszor óránként. Láttam olyat, hogy egy spori egyórás kemény küzdelem után végre megakasztott egy szivárványost, majd gyomorkanállal megnézte az aznapi betevőjét, kikereste a dobozából a megfelelő méretű és színű „buzzert” (chironomida utánzatot), majd fogott még hármat negyedóra alatt…
torkolatA nagy tavakon a buzzert kínos lassúsággal vontatják, vagy lassan csónakkal együtt sodródnak vele, tavasszal ez az egyik legeredményesebb módszer. A felszereléssel sem mindig finomkodnak, bár meg kell jegyeznem, hogy a legtöbb tározón a legkisebb telepített méret fél kiló fölötti (a Stocks –on átlagban 70-90 dekás, de ez vízterület szerint változik) és fognak 4-5 kilós sebeseket valamint 7-8 kilós szivárványosakat is. Ezen kívül a tigrispisztrángok is kedvelt sporthalak és (ahol telepítik) szép nagyra nőnek ezekben a tavakban, elérhetik akár a 10 kilós testsúlyt...
Aki erre a tájékra vetődne, annak a Stocks víztározóhoz egyébként nagyon közel eső Ribble folyóban is érdemes a pisztrángok nyomába eredni, gyönyörű helyeken kanyarog és angol viszonylatban eléggé kevés települést érint (mellesleg ezeket is érdemes megnézni, mert a történelmi emlékekben a környék eléggé gazdag).

Ebből lesz a pisztángos folyóNyáron, nyárvégén a nagy szárazlegyek voltak inkább a tavakon is fogósak. Az egyik legszebb élményem az volt, amikor belefutottam, egy augusztusi „Daddy”-kelésbe, aminek nemcsak én, de a pisztrángok is nagyon örültek, eltekintve talán azoktól az egyedektől akik a szúrósabbjából akartak falatozni…Ősszel a különféle kishalutánzatok (Fry –ok) voltak nagyon eredményesek, főleg a marabútoll farkú, őzszőr testű világos-sötétbarna színűek.
Ezenkívül van egy módszer és egy „légy”, ami mély tavakon hihetetlenül hatékony: a Booby. Gyorsan süllyedő zsinór, 50-60 cm –es előke és a végén a Booby, a nagy szemű marabútollköltemény, ami felúszó „wobblerként” viselkedik. Miután a zsinór a fenékre sűllyedt, 20-30 másodpercenként rántanak rajta egyet. A Booby ilyenkor közelít a fenékhez, majd szépen lassan felúszik, ameddig az előke engedi. Ekkor jön általában a brutális erejű kapás – érdemes honi körülmények között is kipróbálni…
HalakkalÁllítólag Új-Zélandon több vízen be is tiltották eredményessége miatt. A meleg nyári hónapokban (ez csak a pisztángnak meleg, nekem nem tűnt annak, ebből is látszik, hogy nem vagyok halvérű) a pisztrángok a tavak mélyére húzódnak, ilyenkor ez az egyik legeredményesebb módszer. Kicsit statikusabb, mint amit az ember amúgy a legyezőhorgászat többi válfajában megszokott és szeret, de egy-egy órára mindig érdemes volt bevetni.
A másik „csodafegyver” és (számomra) újszerű elem a legyes repertoárban a hőmérőzés volt (persze ne gondolja senki, hogy kint minden átlag pecás hőmérővel futkos). A nyári hőségben halak ún. „komfort zónájának” mélysége csónakból kényelmesen kimérhető, és utána gyorsan sűllyedő zsinóros szerelékkel a melegtől kevésbé bódult egyedek kapásra bírhatók. Láttam buzzerból, különböző nimfákból és szárazlegyekből álló érdekes, soklegyes kombinációkat, vannak akik esküsznek rá, bár nekem ez is kissé „iparinak” tűnt. Hozzánk hasonlóan itt is rengeteg újszerű dolog kerül át a versenyhorgászatból a hétköznapi halandók repertoárjába. Az már egy másik kérdés, hogy a legyezőhorgászatnak hányan hódolnak Angliában és hányan itthon, de ez idővel változhat…

Sizergh CastleMásik kedvenc helyemmé vált a Mercey folyó Manchesterhez közeli szakasza, ami a várostól keletre még a Peak District nemzeti parkhoz hegyei közt kanyarog. Közel volt és elég sok kis domit lehetett fogni rajta apró szárazlegyekkel. Sokat jártunk ide, bár ez a folyó és környékbeli társai nem adtak semmi olyat, amit Magyarországon ne tudtam volna kényelmesen megfogni. Amiért mégis írok róla az az a szemlélet, ami szerintem figyelemre méltó.
A Peak Discrtict nemzeti park számos, korábban szennyezett folyóját gyönyörűen rendbe tették, telepítik. A horgászatért néhol fizetni sem kell, ugyanakkor a védett területeken hosszú vagy állandó tilalom van számos folyószakaszon, sok helyütt csak „catch and release” horgászat engedélyezett. A nemzeti parkok megóvására pedig a pofonegyszerű ötlet: a legtöbb védett hegyre egyszerűen nem vezet fel betonút, ergo aki fel akar oda jutni, annak sajna sétálnia kell…

Rövid nyári szabadságom idején úgy döntöttünk, hogy egy pár napra meglátogatjuk a Cumbria -i nagy tóvidéket északon (Lake District nemzeti park), ahol számos – már legyezőhorgász-füleknek is jól csengő – folyó is kanyarog, mint a River Derwent vagy a River Eden. Fantasztikus élmény volt az akkor éppen eléggé alacsony vízállást mutató Derwent folyó kis medencéiben, kanyarulataiban hajnalonként a sebesek nyomába eredni. Nagy szárazlegyek, Daddy-k, Hopper-ek, Caddis –ok voltak a favoritok. Aki teheti, hogy horgászat (vagy pihenés) céljából egy kicsit ideruccan, a hegyek, zöld rétek, mélykék tavak és kanyargó folyók képét valószínűleg sohasem feledi el. Egyetlen hátránya a területnek az a 8-10 millió ember, aki egy szezon alatt pihenés céljából idelátogat, bár szerencsére a folyópartok nem hemzsegtek a nyaralóktól…..

Derwentwater reggelVégezetül szeretnék egy-két gyakorlati dologról szót ejteni, ami talán segíthet az erre a tájékra vetődő legyezőhorgászoknak. Mindenekelőtt, Angliában bárminemű horgászat megkezdése előtt ki kell váltani az állami jegy ottani megfelelőjét, a Fishing Rod Licence-t (12 éves kor felett mindenkinek kötelező, de vizsgát tenni nem kell és a postahivatalokban is kapható). Ennek összege attól függ, hány napra és milyen halfajokra szeretnénk horgászni (bővebb információ és az általános horgászati szabályok megtalálhatók az Environment Agency honlapján).
A napijegyek ára és a horgászati szabályzat víztől és vízkezelőtől függően változik. Általánosan 10-20 angol fontot kell fizetni egynapi horgászatért, ezért 2-4 halat lehet elvinni, a jobb helyeken a kvóta elérése után a catch and release megengedett.
A felkapottabb folyókon, különösen Skóciában a 40 fontos napijegy sem ritka. Több vízterületen csak szakáll nélküli horgokra kötött legyekkel szabad horgászni, ezért nem árt ennek előre utánanézni, mielőtt horgászni indulnánk. A horgászati szezon a tavakon víztől függően október-novemberig tart, a folyókon, mészkőpatakokon szakasztól és elhelyezkedéstől függően más és más.
Derwentwater alkonyatbanA lazachorgászatra vágyóknak az észak-angliai vagy skót folyók megfelelő szakaszán érdemes a helyi horgásztató társaságokat felkeresni, bár az ilyen jellegű túrák ára elég borsos (és lazac esetén a Fishing Rod Licence ára is jóval magasabb). Ugyanez áll a tengeri pisztáng horgászatára. Felszerelést szinte mindenhol lehet bérelni (azaz, ha valaki nem horgászati céllal utazik ide, nem feltétlenül kell lemondania a pecáról), a horgászvizek jelentős részén a part közelében kiválóan felszerelt horgászboltok találhatók, ahol napijegy és némi információ beszerezhető. Nekem a helyi horgászok segítőkészségéről általánosan jó tapasztalataim vannak, sok használható információt kaptam, ami ismeretlen vízterületen sosem árt.

Hazatérve meg kell állapítanom, hogy a rengeteg munka mellet sokat kaptam ettől a majd’ egyéves „utazástól”. És bár hihetetlen öröm fog el, hogy újra magyar föld van a talpam alatt, a kinti tájakról, folyókról, csobogókról készült képeimet nézegetve azért olykor visszavágyom….

Hozzászólások

adam képe

Szia Benyus,

bocsánat a késői válaszért, most vettem csak észre a kérdést..

Az angoloknál a hőmérőzés akkor működik különösen jól, ha tartósan megjön a meleg idő (ez azért nem jellemző még a nyár nagy részére sem). A téli - tavaszi hidegek után nekem a legjobb fogásaim akkor vannak a vízoszlop felső részében, amikor kicsit melegedni kezd az idő és tömegesen kelnek a szúnyoglárvák. Ilyenkor egész nap esélyed van pisztrángra, nagyon kis nimfákkal. Aztán ahogy "nyarasodik" az idő, mindenki szépen lejjebb húzódik. Aztán már csak reggel-este esznek a vízfelszín közelében, a nap nagy részében a mélyebben kelő lárvákat kapkodják. Ezért lehet, hogy a komfort zóna ügy nem csak a pisztráng oxigénszükségletéről szól, hanem a kaja preferenciáiról is. MIndenesetre olyan 15+- 2 fokos vízben vannak általában a halak. Megmondom őszintén én a gyakorlatban nem igazán hőmérőzök, mert jobban szeretem őket sűlyedő zsinórokkal megtalálni (egy féle funkcionális hőmérőzéssel Smile ). De a sporik akik csinálják először ledugják a hőmérőt, kiválasztják a megfelelő mélységet ahol szerintük jó (kb 15) és oda horgásznak. Ezek közül sokan statikus buzzerekkel nyomják, amit én nem szeretek annyira. Én inkább intermedier zsinórral számolok sokszor 40-50-ig amire megtalálom a halakat. Sokszor éles a váltás...A lépcsőzetesség és az áramlatok miatt nyilván mindkét módszer esetén más mélység lesz ideális a tó eltérő részein, ahogy ezt te is tapasztalod a holtágban. Én elég sokat merülök (nem ezekben a tározókban) és nyáron tényleg nagyon éles hőváltó rétegvonalag alakulnak ki, egy vagy kettő attól függően milyen mély a víz és mennyire van meleg illetve mennyire nyugodt a víz.

Üdv,

Ádám

benyus képe

... valakinek egyszer el kell kezdeni Smile

Ádám, klassz volt az élménybeszámoló, és a hőmérőzés különösen felkeltette az érdeklődésem. Miről lehet tudni, hogy hol az a bizonyos "komfort zóna"? Van erre valami vezérfonál, vagy csak utólag derül ki, hogy az volt a jó mélység, ahol a halat fogtam? És esetleg utána hőmérőzök egyet, és legközelebb is ugyanazt a zónát keresem? Nyáron a mi holtágunkon is elég komoly "hőlépcső" alakul ki a vízben. Úszós keszegezésnél sokszor tapsztalható, hogy a felmelegedő réteg alsó határa környékén szeretnek tartózkodni a halak (kb 1,5-2 m mélyen, persze ebbe az oxigéntelítettség is erősen bejátszhat, a 2 m alatti zónában sokkal kevesebb volt a zoxigén http://www.dobof.hu/archivum/2008/vizminoseg.htm ).

-------------------------------------------------------------------------------------------------------
"A fantáziát kárpótlásul kaptuk mindazért, amik nem vagyunk, a humorérzéket pedig vigaszképpen azért, amik vagyunk."&